Püspöki díjakat adott át Orosz Atanáz a tanév végén

Hazai – 2017. június 27., kedd | 9:52

A pedagógusok, az oktatást segítők, valamint a diákok munkája elismeréseként alapított díjakat adott át a tanév végi hálaadáson Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök június 24-én.

Hagyománnyá vált, hogy a Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények dolgozói Sajópálfalán közösen adnak hálát az elmúlt tanévért Keresztelő Szent János ünnepén.

Hivatásunk különbözhet, de keresztény élethivatásunk hasonló, „nekünk is Isten népét kell felkészítenünk a tökéletességre” ― állapította meg homíliájában Orosz Atanáz az ünnepi vecsernyén. Később hozzátette, hogy bár a tanév során ki-ki a saját szakterületén, erejéhez mérten vette ki részét ebből a munkából, „az élet abszolút értékének megőrzését is ápolnunk kell, hogy a szaktárgyi képzések közben ifjúságunk is megtalálja élete értelmét”. Azonban a szeretetről, különösképpen az Istenre vonatkozó hálaadó szeretetről sem szabad elfelejtkeznünk, mondta a főpásztor.

A vecsernye végén került sor a díjak átadására.

A legkiemelkedőbb pedagógiai munka elismeréséért a Keresztelő Szent Jánosról nevezett Nevelésért Díjban részesült Barta József Istvánné óvodapedagógus, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője, aki már 33 éve van a pályán. Méltatásában elhangzott: „Minden mondatában és cselekedetében a segítőkészség tükröződik. (…) Jézus tanító munkájának megtapasztalásához a szülőknek, kolléganőknek zarándokutat szervez, amely különös felelősségtudatról tesz tanúbizonyságot. Munkatársaihoz és a rábízott gyermekekhez való viszonya az élő görögkatolikus vallásosságából származó szereteten és figyelmen alapul.”

A Szent Lídiáról nevezett díjat Kaulics Lukács gondnok érdemelte ki, a nevelést-oktatást legkiemelkedőbben segítő munkájáért. Az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda megnyitásától tevékenykedik az intézményben Kazincbarcikán. Munkáját, tevékenységét minden tekintetben áthatja az Istenbe vetett hit és bizalom. Munkavégzésében sem időt, sem energiát nem sajnál, gyakorta áldoz szabadidejéből is az óvoda környezetének szépítésére.

Püspöki dicséretben részesültek:

Bán Zoltán, karbantartó, Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium; Filyóné Orosz Andrea, óvodatitkár, Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde; Tóth Attiláné, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa.

A tanulók számára alapított elismeréseket a ballagási ünnepségeken vehették át a diákok: Galambvári Gréta, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola 8. b osztályos tanulója folyamatosan kiemelkedő tanulmányi munkájáért, szaktárgyi és sportversenyeken elért eredményeiért, a hittanosközösségben vállalt szerepéért vált méltónak a Szent Katalin-díjra.

Pikhely Orsolya, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium 12. d osztályos tanulója kitűnő tanulmányi eredményeiért, példamutató magatartásáért és szorgalmáért, kimagasló versenyeredményeiért érdemelte ki a Szent Imre-díjat.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria