Rendhagyó Paraklisz Nyíregyháza-Rókahegyen

Hazai – 2019. május 3., péntek | 11:20

A nyíregyházi rókahegyi templomban május 1-jén összegyűlt hívek az 1696-ban könnyező első pócsi kegykép korabeli másolatainak reprodukciói és Szocska Ábel püspök jelenlétében végezték az első májusi Parakliszt.

A rókahegyi templom lelkipásztora májusra kiállítást szervezett, melyet a szertartás végén Szocska Ábel püspök nyitott meg.

Fekete András hajdúszoboszlói görögkatolikus pap húszezer kilométert utazott, hogy elkészíthesse ezeket a fényképeket. A huszonhét kép a hajdúszoboszlói kiállítás után most Nyíregyházán látható.

A május elsején tartott ünnepi eseményen a rókahegyi templomhoz tartozó és a környékbeli római és görögkatolikus hívek is jelen voltak.

A főpásztor beszédében, majd tanításában a pócsi kegyképre és annak másolataira vonatkozóan kiemelte, hogy ezen az ábrázoláson a Szűzanya mindig mosolyog. E vonás nem gyakori a bizánci ikonográfiában.

De a könnyek nyomai is láthatóak, mert az édesanyákra ez jellemző: gyakran mosolyognak gyermekeikre, és gyakran sírnak is, ha gond van velük – mondta Szocska A. Ábel. – Így van ez égi édesanyánkkal is.

Megkérdezhetjük magunktól, hogy mi mennyi fájdalmat okoztunk édesanyánknak, amiért sírnia kellett – hangzott el a püspöki tanításban.

Az ünneplés folytatódik, és egész május hónapra kiterjed: a nyíregyháza-rókahegyi templomban minden este a pócsi Szűzanya-kép másolatai, reprodukciói előtt végzik a Parakliszt, melyet rövid tanítás kísér.

Forrás: Ivancsó István/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kondás Sándorné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria