Nemzetközi konferenciát rendeztek Budapesten a keresztényüldözés elleni összefogásról

Hazai – 2017. január 27., péntek | 16:00

Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára január 27-én a budapesti nemzetközi konferencián.

Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében című konferencián – amelynek a Központi Papnevelő Intézet adott otthont – Rétvári Bence arról beszélt, hogy ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában; minden öt vallása miatt üldözött személy közül négy keresztény.

Ezért arra kérik a közel-keleti vallási vezetők a nyugati demokráciákat, hogy a többi között Irakban és Szíriában teremtsenek jövőképet, nyújtsanak humanitárius segélyt a keresztényeknek, ne a befogadásukkal akarjanak segíteni – mondta a politikus a hét ország tizenhét szervezetének részvételével megtartott tanácskozáson.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar országgyűlés valamennyi párt támogatásával közös határozatot fogadott el arról: elítéli a keresztényüldözést, az Iszlám Állam tevékenységét, és felszólítja a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy kezdeményezzen eljárást népirtás miatt.

Emellett európai vándorkiállítással kívánják felhívni a figyelmet a keresztényüldözés veszélyére, és természetesen helyben is szükségesnek tartják a humanitárius segítségnyújtást.

Rétvári Bence végül akcióterv elfogadására biztatta a tanácskozás résztvevőit.

Török Tamás, az Emmi üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságának vezetője arról beszélt, hogy kétezer éves keresztény kultúrák felszámolása zajlik a Közel-Keleten, és az Európai Unióban is nő a vallási indíttatású terrorcselekmények száma.

Kiemelte, a helyettes államtitkárság létrehozását a többi között az indokolta, hogy koordinációt teremt a kormányon belül a keresztényüldözés elleni fellépés érdekében, illetve jogszabályokat is kezdeményezhet. Továbbá együttműködnek a külügyi tárcával és az egyházakkal, civil szervezetekkel is, illetve kapcsolatban állnak az ENSZ-szel, a hágai bírósággal és az Európai Parlamenttel.

Török Tamás közölte, speciális ösztöndíjprogramot dolgoztak ki az üldözött keresztények képviselői számára, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen előadás-sorozatot tartanak az üldözött keresztény egyházakról.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta: egy kereszténydemokrata politikus legfőbb feladata az Európai Parlamentben, hogy felhívja a figyelmet a mai vallástalan Európában a keresztények szenvedésére, és közös cselekvésre késztesse az európai partnereket.

Európa nem tud egységet felmutatni a keresztényüldözés ellen – folytatta –, ezért volt szükség a magyar kormánynak a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság létrehozásáról szóló döntésére. Ugyanis valakinek el kell kezdeni ezt a folyamatot – mondta, hozzátéve: annál is inkább, mert például ha a következő egy évben nem térnek vissza százezrek Irakba, megszűnik a helyi kereszténység.

A politikus úgy vélekedett, nemcsak a kereszténységre veszélyes, de az iszlámot is szétrombolja a keresztényellenesség.

A tanácskozás második részében zárt ajtók mögött külföldi keresztény szervezetek képviselői számoltak be működésükről, illetve a közösségüket ért atrocitásokról.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria