Ruharaktárat nyitott a Katolikus Karitász Csepelen

Hazai – 2017. február 7., kedd | 13:10

Február 3-án házszentelőt tartottak a Katolikus Karitász nemrég nyílt ruharaktárában, amely a Csepel II. Jézus Szíve-plébániához tartozik. A 130 négyzetméteres helyiségben a rászorulók főként használt ruhákat, bútorokat, háztartási kisgépeket és egyéb hasznos tárgyakat vehetnek át péntekenként.

A házszentelőn a csepeli önkormányzat képviseletében részt vett Ábel Attila alpolgármester, Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő, civil tanácsnok, Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottság elnöke, valamint Balogh Ernő önkormányzati képviselő, a kisebbségekért, halmozottan hátrányos helyzetűekért és a városfejlesztésért felelős tanácsnok.

Kispál György a háromkirályok történetének felolvasása és az áldás után szenteltvízzel hintette meg az adakozásból összegyűlt ruhákkal és bútorokkal teli helyiséget.

A plébánia Karitász-csoportjának vezetője, Kunszt Marietta köszönetet mondott Borbély Lénárd polgármesternek, amiért tavaly rendelkezésre bocsátotta a termet. Megköszönte Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő segítségét annak érdekében, hogy rendezett és méltó körülmények között szolgálják a csepeli lakosokat, rászorulókat.

Kunszt Marietta tájékoztatott arról, hogy jelenleg hét önkéntes segíti a példaértékű munkát. A csoportvezető a Csepel.hu önkormányzati portál kérdésére elmondta: nem lomtalanítási lerakat lesz a raktár, nem cél, hogy sokáig itt maradjanak a felajánlott tárgyak, ruhadarabok, hanem azt szeretnék, hogy minél hamarabb a nehéz szociális körülmények között élő emberekhez kerüljenek.

Csepelen a Karitász-csoport már húsz éve támogatja a kerületben élőket. Eddig a plébánia udvarán osztották a ruhákat és a cipőket, azonban a sok látogató miatt a garázs kicsinek bizonyult, ezért költöztek a közelmúltban az önkormányzat által felajánlott nagyobb épületbe. A Karitász ruharaktárát a Csepeli Városgazda munkatársai tették rendbe.

A Karitász arra kéri Csepel jószívű adakozóit, hogy a ruhákat tisztán, a háztartási kisgépeket működőképesen és a bútorokat megkímélt állapotban juttassák el a raktárba.

A ruharaktár címe: Kossuth Lajos utca 148. (bejárat a Zrínyi utca felől)
Nyitvatartás: minden pénteki munkanapon 10 és 11 óra között.

Forrás: Karitász.hu

Fotó: Tóth Beáta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria