Sárváron is lampionos felvonulással ünnepelték Szent Mártont

Hazai – 2018. november 14., szerda | 9:58

A Szombathelyi Egyházmegye védőszentje, Szent Márton ünnepe alkalmából november 12-én – huszonegyedik alkalommal – lampionos menet indult a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolától a Szent László-templomba.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az iskola közösségéhez közel száz kisgyermek is csatlakozott, akiknek lampiont készítettek a pedagógusok.

A felvonulást a Szent Márton alakját megjelenítő jelmezes vezette; mögötte fúvószenekari kísérettel az iskola énekkarosai és a többi diák lámpásokkal – így vonult Sárvár utcáin a mintegy nyolcszáz résztvevő: kisgyerekek, iskolások, pedagógusok, szülők és nagyszülők.

Idén új, hosszabb útvonalon haladt a menet, kihasználva Sárvár gyönyörű Posta terének fényeit. Közel félórás sétát tettek a belvárosban. 

A felvonulás végén Szent Márton „aranytallért” osztott a kisgyerekeknek.

A katolikus iskola közösségének rövid előadásával folytatódott a program; majd Nagy Miklós történész Szent Márton életéről és munkásságáról beszélt.

A Szent Márton-ünnep alkalmából szentmisét mutatott be Wimmer Roland plébános, az iskola lelkivezetője. Homíliájában hangsúlyozta: a tudás átadása mellett a sárvári katolikus iskola legfontosabb célja, hogy megtanítsa szeretni a diákokat. Azt kívánta a gyerekeknek és a felnőtteknek, hogy érezzék meg azt a boldogító érzést, amikor úgy fejezik ki szeretetüket mások iránt, hogy a megajándékozott ne érezze, hogy cserébe valamit viszonoznia kell. Ennek egyetlen kulcsa van: az önzetlen szeretet. Csak az tud helyesen szeretni, aki szereti Istent. Erre adott példát Szent Márton – emelte ki a szónok.


A sárvári katolikus iskolában hagyományosan a lampionos felvonulás alkalmával tartják az első osztályosok befogadását. Ördög Tibor igazgató, a tanítók és Szent Márton kézfogással köszöntötték az elsősöket. A kisdiákok a nevüket hallva kiálltak a közösség elé, és a tanítók átadták nekik az intézményi egyenruhát kiegészítő Szent László-nyakkendőt.

Az igazgató egy-egy névre szóló oklevelet is adott nekik, amely irat tanúsága szerint az iskola befogadta őket diákközösségébe, a tanárok és diáktársaik így kívántak nekik „Isten áldotta tálentumos, tartalmas, derűs diákéveket”. A jelmezes Szent Márton jelképesen tálentumot adott, amellyel tehetséget kaptak az életre, a tanulásra, amivel jól kell bánniuk.

Forrás és fotó: Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria