Székesfehérváron is elkezdődött az ökumenikus imahét

Hazai – 2017. január 16., hétfő | 18:19

Az ökumenikus imanyolcad első alkalmát január 15-én az evangélikus templomban tartották Székesfehérváron, tekintettel arra, hogy kezdetét vette a reformáció 2017-es jubileumi emlékéve is.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A felekezetközi istentiszteleten a város katolikus, református, evangélikus és baptista lelkipásztorai imádkoztak együtt a hívekkel a megbékélésért a közösségekben és a világban.

A 2017-es imanyolcad segédfüzetét a németországi keresztények állították össze. Az első ökumenikus istentiszteleten Szemerei János evangélikus püspök olvasta fel Pál apostol Korintusiakhoz írt második levelének egy részletét, amelynek központi gondolata: „Krisztus szeretete szorongat minket.” A lelkipásztorok a könyörgésekben és a hálaadásokban közös bűnbánatra, majd megbékélésre hívták a jelenlévőket, továbbá felolvasták az imahét első alkalmára kijelölt igei részeket Izajás próféta könyvéből, valamint János evangéliumából és leveleiből.

Az imanyolcad első alkalmán Spányi Antal megyéspüspök tartott igehirdetést, amelyben az egység felé vezető út eddigi állomásait sorolta, majd a jövőről szólt. „Évtizedek óta összejövünk, és imádkozunk az egység hetében, és több emberöltő már annak az ideje, hogy építjük hivatalosan is az ökumenét. De Jézus parancsa sürget, hogy egyek legyünk! – fogalmazott a főpásztor. – Ez az Ő világos parancsa, akarata, mely nekünk szól! Számos kölcsönös gesztus és bocsánatkérés van már mögöttünk, de lelkünkben ég a vágy, hogy e jézusi parancsot teljesen meg is éljük. De mindenre van erőnk abban, aki bennünket meghív, és aki minket megújít szeretetében. A hit ereje és a szeretet képessé tesz arra, hogy Krisztus követségében járjunk, felülemelkedjünk azon, ami szétválaszt, és keressük azt, ami összeköt! A kérdés önmagunkhoz szól, és szíven talál! »Mi közöm a másikhoz, mi közöm Krisztushoz? Hogyan vagyok Krisztussal egységben, ha övéivel nem akarom ezt, és hogyan lehetek tagja a magam közösségének, ha nem érint meg az egység parancsa?«” – vetette fel a kérdéseket a megyéspüspök.

A továbbiakban arról is beszélt, hogy a hitvalló élet ma sokaknak újra nehéz és veszélyes, nemcsak a sátán kísértései, hanem a világ számos területén a keresztényeket érő súlyos üldöztetés miatt is. „Ismét a vértanúk korát éljük, szentek unokái és vértanúk kortársai vagyunk! Krisztus szeretete ezért sürgessen bennünket is! Nekünk nincs más utunk, nincs más dolgunk, mint követni az apostolok példáját, és velük együtt Jézust! Hallgassunk Krisztus meghívására, aki kiválasztott, a keresztségben lefoglalt bennünket magának. Tudatosan éljük az életünket, mint akik nem maguknak élnek, hanem Krisztusnak! Kövessük a messziről jött, nagy belső utat bejárt Szent Pál példáját! Törekedjünk Jézushoz mind közelebb kerülni, őt mind jobban, nem emberi szempontok szerint, de a Lélek benső megismerésével szeretni, befogadni, hordozni!” – fogalmazott a főpásztor.

Az igehirdetést és a közös hitvallást követően Bencze András evangélikus püspökhelyettes megajándékozta a jelen lévő lelkipásztorokat az Úrvacsora jelképeiről készített fotóval. A hívek ugyanennek a képnek egy-egy másolatát kapták meg, szimbólumaként annak, hogy mindannyian Krisztus testéhez tartozunk.

Az ajándékozás után a lelkipásztorok könyörgései következtek, akik imádkoztak az egyházakért, hogy megszűnjenek az elválasztó falak, és Isten egyesítse népét a szeretet kötelékével. Imádkoztak a Szentlélekhez az evangélium terjedéséért a földön, hogy minden ember és nemzet egységben szolgálhassa Isten országát. Külön fohászkodtak a szükséget szenvedőkért.

Az istentiszteleten Tóka Szabolcs orgonakíséretével és Dóczi István vezényletével a város ökumenikus énekkara szolgált. Elhangzottak többek között Szokolay Sándor és Gounod művei is.

A 2017-es ökumenikus imanyolcad ünnepi nyitó istentiszteletének végén Szemerei János evangélikus püspök vezetésével a keresztény hívek közösen elimádkozták a Miatyánkot, majd a megbékélés jeleként békejobbot nyújtottak egymásnak. Székesfehérváron az első ökumenikus imaalkalom Spányi Antal megyéspüspök záróáldásával ért véget.

Forrás és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria