Szent Erzsébet kanonizációjára emlékeztek Sárospatakon

Hazai – 2017. június 7., szerda | 10:31

Június 5-én, pünkösdhétfőn Dominik Duka bíboros, prágai érsek mutatta be az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek koncelebrálásával Sárospatakon, Szent Erzsébet szentté avatásának 782. évfordulóján.

Az imanap rózsafüzér imádsággal kezdődött. A köszöntőket követően a fatimai jelenésekről, illetve Szent Erzsébet gyermekek iránti szeretetéről hangzott el egy-egy rövid előadás.

Az ünnepi szentmisét Dominik Duka bíboros, prágai érsek mutatta be, akit a szertartás kezdetén Ternyák Csaba egri érsek köszöntött. A prágai érsek szentbeszéde kezdetén azt a kort idézte fel, amelyben Szent Erzsébet élt: a keresztény és egyben a nyugati civilizáció kezdetének, a katedrálisoknak és az egyetemeknek az időszaka ez – fogalmazott a cseh bíboros.

Hangsúlyozta: a mai ember elutasítja a hitet, az értelmet és a természetes jogot. Az eredmény a relativizmus, az erkölcsi válság és az iskolai képzés felbomlasztása. Szent Erzsébet olyan szellemiséget teremtett, amely mind a mai napig érezhető.

„Szent Erzsébet azok közé a nők közé tartozik, akik együtt alakították ki ezt a korszakot. A misztikusokhoz, a szellemi élet tanítónőihez, akik Helfta kolostorában egyetemi mesterek: Hackeborni Szent Mechtild, Nagy Szent Gertrúd, Magdeburgi Szent Mechtild. Ők mind szellemi befolyásukkal uralták a társadalom spiritualitását” – hangzott el a szentbeszédben.

„A mi nyugati keresztény civilizációnkból és kultúránkból származó elveink azok, melyek nélkül lehetetlen folytatnunk kontinensünk és nemzeteink jövőjét” – mondta Dominik Duka.

A pünkösdhétfői ünnepi program délután szentségimádással folytatódott, majd a miskolci Fráter Kórus koncertje hangzott el.

Forrás, fotó és videó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria