Szentmise, koncert és kiállítás zárja a Mátyás király-emlékév programsorozatát

Hazai – 2018. december 21., péntek | 17:35

Hunyadi Mátyás 575 éve született, és 560 éve koronázták királlyá. Ebből az alkalomból hirdetett emlékévet 2018-ra a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Az emlékévet szentmise és koncert zárja december 22-én, szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában.

A programokról az M1 csatorna adott hírt december 21-én, pénteken. A műsorban elhangzott: az emlékév programjainak lebonyolítója a Magyarság Háza volt. Csibi Krisztina, az intézmény igazgatója felidézte, hogy egy évvel ezelőtt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hirdette meg a Mátyás király-emlékévet. Mint mondta, a fő célkitűzéseknek – hogy az ifjúságot, a családokat, a gyerekeket szólítsák meg az emlékév programjaival – eleget tudtak tenni. Kitért arra is, hogy elkészült a Magyar Nemzeti Levéltár okostelefonon is használható alkalmazása, amely megjeleníteni azokat a helyszíneket, amelyeket Mátyás király a korabeli oklevelek alapján felkeresett. Beszámolt Az álruhás Mátyás utazása című programjukról is, amelynek keretében nemcsak a Kárpát-medence több mint 150 pontján jelentek meg iskolákban, óvodákban, kulturális intézményekben, polgármesteri hivatalokban, hanem a kanadai magyar közösségeket is felkeresték.

Az igazgató szólt a Mátyás király – Mecénás és katona című vándorkiállításról is, amely szintén a Mátyás-emlékév keretében valósult meg, és bejárva az országot ezekben a napokban érkezik Budapestre. A kiállítás szombattól lesz látható a Szent István-bazilika mellett, szabadtéren. A tárlat, amely elsősorban a kultúrát támogató és a hazát védő királyt mutatja be, január 20-ig tekinthető meg a fővárosban.

Az emlékévet szentmise és koncert zárja december 22-én, szombaton a Szent István-bazilikában, amit Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa mutat be. Az ünnepi eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Mátyás király-emlékév fővédnöke mond köszöntőbeszédet, és koncertet ad a Lux Aurumque kamarakórus és a Madéfalvi Schola.

Csibi Krisztina kitért arra, hogy az emlékévhez kapcsolódva két különleges album is elkészült, egy tíznyelvű katalógus a kiállításhoz, valamint az országjáró Mátyás és a Magyarság Háza programjait bemutató képes album.

A Magyarság Háza az emlékévben több szakmai szervezet segítségével koncertek, kiállítások, színházi előadások, mesemondó versenyek, tanulmányi vetélkedők, tudományos konferenciák, zarándoklatok, szabadtéri programok, reneszánsz öltözet-, fegyver-, étel- és italbemutatók, jótékonysági rendezvények során emlékezett meg a királyról.

Forrás: MTI; Matyasemlekev.hu

Fotó: Lambert Attila (A képek az emlékév megnyitóünnepségén készültek)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria