Szentmisét mutattak be az autizmussal élőkért Veszprémben

Hazai – 2017. április 3., hétfő | 16:10

Április 2-án, az autizmus világnapján szentmisét mutattak be a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházben.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a szociális kapcsolatteremtést, a kommunikációt és fantáziát, a szimbolikus gondolkodást lehetővé tevő kognitív készségek fogyatékosságával élők helyzetére, hiszen az autizmus spektrumzavar tízmilliókat érint világszerte. Ebből az alkalomból több rendezvényt szerveztek Veszprémben is. A Szent Mihály-főszékesegyházban minden évben celebrálnak szentmisét az autizmussal élőkért, hozzátartozóikért és segítőikért.

Idén nagyböjt ötödik vasárnapján Darnai János, a Padányi Katolikus Iskola lelkiigazgatója mutatott be szentmisét. Szentbeszédében kiemelte, hogy habár hajlamosak vagyunk autizmussal élő embertársainkra sajnálattal nézni, egyik emberre sem szabad valamilyen fogyatékossága miatt lekicsinylően tekintenünk, hiszen Istentől mindannyian kaptunk ajándékokat és talentumokat. Ugyanakkor minden embernek van olyan tulajdonsága, amellyel kapcsolatban valamilyen fogyatékosságban vagy hiányban szenved. Ezeket felismerve és figyelembe véve pedig nekünk is igyekeznünk kell fejlődni.

2007. december 18-án az ENSZ 62/139. számú határozata jelölte ki április 2-át az autizmus világnapjának. A határozat arra szólítja a nemzetközi közösség tagállamait, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék társadalmaikban.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria