Szentmisével zárult a házasság hete rendezvénysorozat Budapesten

Hazai – 2017. február 19., vasárnap | 22:15

Bíró László, az MKPK családpasztorációért felelős püspöke mutatta be a házasság hete országos programsorozatának záró szentmiséjét február 19-én Budapesten, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. Házasságban, családban élni jó – üzeni a 10. születésnapját ünneplő rendezvény.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén nagy számban vettek részt házaspárok, valamint házasokkal, családokkal foglalkozó mozgalmak képviselői. Jelen volt Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika, a házasság hete idei „arcai”; illetve Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin, akik tavaly voltak az országos rendezvény képviselői; Herjeczki Kornél, a házasság hete országos koordinátora; valamint Radnai Jenő és felesége, a Magyar Katolikus Családegyesület (MAKACS) alelnöke.

Az ünnepi szentmisét Bíró László püspök mutatta be, koncelebrált Blanckenstein György, a Házas Hétvége mozgalom budapesti tartományának felelős lelkipásztora.

A zárórendezvényt szervező közösség, a Házas Hétvége nevében Simon Béla és felesége, a mozgalom nemzeti felelősei köszöntötték az egybegyűlteket. Ezen a héten szerte az országban azt ünnepeltük, hogy házasságban élni jó, sőt nagyon jó. Házaspárként az a küldetésünk, hogy tanúságot tegyünk a házasságról, mint megszentelt életállapotról és Isten irgalmas szeretetéről – hangsúlyozták.

Madarász Isti és felesége, Kerekes Monika arról beszéltek, mit jelentett számukra részt venni, megszólalni a programokon, melyek a találkozás, a párbeszéd alkalmai voltak. Pál apostolnak a rómaiakhoz írt szavaival: „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8,19) írták le tapasztalatukat: minden helyszínen, ott is, ahol nem hívő házaspárok hallgatták őket, nagy volt az érdeklődés. A szerelem, a romantika „misztériuma” vonzó. Az emberek azt látják a világban, hogy a házasságok nem működnek, így nagyon felfigyelnek azokra a párokra, akik boldogságban élnek.

A rendezvénysorozat házaspár „arcai” arra a kérdésre válaszolva, mi a titka a sikeres házasságnak, Istenre mutattak: Isten kegyelme tart meg minket, ő fűzi köztünk szorosra a szövetséget. Kiemelték: ha Istenhez közelebb tudunk lépni, házastársunkhoz is közelebb kerülünk. Arra buzdították a párokat, töltsenek egymással minél több minőségi időt, melynek szerves része a beszélgetés magukról, kapcsolatukról. Isti és Monika saját tapasztalatuk alapján hangsúlyozták, szükség van a boldog házasság lehetőségét megerősítő üzenetre, és arra bátorítottak mindenkit, hogy beszéljenek környezetükben arról, miért boldogok a házasságukban.

Bíró László köszöntőjében a rendezvény mottóját – „Veled kiteljesedve” – Kányádi Sándor Felemás őszi ének című versével összekapcsolava – „Már csak magamat benned és / magamban téged óvlak” – így fogalmazott: legyen ez bátorítás mindenki számára, hogy a kiteljesedés megélhető.

Homíliájában a püspök a szentmise olvasmányai alapján fogalmazott meg útravaló, megerősítő gondolatokat a házaspárok számára. „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (Lev 19,2) – hangzott el az olvasmányban. E szentírási résszel kapcsolatban Bíró László felelevenített egy kedves emléket. Megkeresztelte egy fiatal, templomba járó pár gyermekét, és azt kívánta nekik: legyen a fiatok szent! Erre az édesanya ijedten tiltakozott: csak azt ne! A püspök értette az okot: sok ember végletesen gondolkodik arról, mit jelent szentnek lenni. A közfelfogás úgy tartja, szent az, aki elfelejt ember lenni, és a társadalmi konvenciókhoz alkalmazkodó jó ember. Összekeveredik az emberekben a tökéletességre és a szentségre törekvés. Ezzel a torz felfogással állította szembe Bíró László Thomas Merton meghatározását: szent az, akinek szívében ott él az emberrel szolidáris Isten.

Az ilyen ember a párjához is másként fordul – mutatott rá a püspök, majd úgy fogalmazott: a házasság ajándéka, hogy két szentségre törekvő ember tudja segíteni egymást. Majd azt kérte a házaspároktól, ne éljenek „belterjes” életet, tegyenek tanúságot az emberek előtt a szolidáris, irgalmas Istenről.

„Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az” (1Kor 3,17) – a szentleckéből vett idézettel folytatva elmélkedését Bíró László beszélt a család, az otthon szentségéről és arról, hogy minden család „arc”, ezért templom.

Élő kövek módjára épüljetek egymásra – hangsúlyozta a püspök, rámutatva arra, hogy a házasságban ketten együtt felelősek a családért. – Nem elfogadható, hogy az egyik „húzza az igát”, a másik pedig „parazitaként” elfogadja ezt.

Az evangéliumból az ellenségszeretet parancsát emelte ki a szónok: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket” (Mt 5,44). Majd feltette a kérdéseket: Mit kezdünk a feszültségekkel? Imádkozunk a megoldásért, vagy viszálykodunk? És arra buzdított, legyünk otthonainkban Isten irgalmas arcának megjelenítői.

A szentmise olvasmányai világos üzenetet fogalmaznak meg, ha ezt követni tudjuk, ki fog teljesedni házasságunk – zárta homíliáját Bíró László.

A szentmise végén Szabados János és felesége, Márta, a Házas Hétvége mozgalom budapesti tartományának felelősei mondtak köszönetet a családreferens püspöknek, majd a résztvevők Blanckenstein György vezetésével imában fogalmazták meg hálaadásukat.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria