Szeretettel, kedvvel, erővel – Bérmálást ünnepeltek az újpesti Egek Királynéja-templomban

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az Egek királynéja-templom első pad- és széksorait ezúttal a bérmálkozók és bérmaszülők foglalták el. Szép számmal vannak, huszonkilencen, hittanosok és a katekumencsoport tagjai. E szám nagyságát akkor értékeljük, ha tudjuk, az újpesti plébániához iskola is tartozik. Azt, hogy most ők huszonkilencen itt fogadhatták a szentséget, hosszú felkészülés előzte meg. Hagyomány, hogy a bérmálásra készülők a folyamatos katekézis mellett elvonulnak plébánosukkal és kortárs segítőikkel egy hosszú hétvégés lelkigyakorlatra.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt. Koncelebrált Horváth Zoltán, az Egek Királynéja-templom plébánosa, kerületi esperes és Matolcsy Kálmán.

„Veletek ünnepelünk ebben a szertartásban, hogy különleges küldetésetekhez különleges megerősítést kapjatok a Szentlélek ajándékai által. Elindultatok egy úton, azzal a bizakodással vagyunk itt, hogy megerősítve együtt fogunk ebben a küldetésben veletek munkálkodni” – köszöntötte Forstner Bertalan, a képviselő-testület világi elnöke a szentség felvételére jelentkezőket.

Erdő Péter bíboros így szólt az ünneplőkhöz: Örömmel jöttem, a bérmálás szentségét hozva közétek. „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét” – idézte ezután a szentségkiszolgáltatás közben elhangzó szavakat. – Ez azt jelenti, ajándékot hoztam, az pedig mindig öröm. A szentség eltörölhetetlen jegy, pecsét. Bárhogy alakul az életünk, mindig ott van számunkra a lehetőség, hogy ráfigyeljünk a Szentlélek szavára, és útmutatása szerint igazítsuk életünket. A Szentlélek ezen ajándékát kérem számotokra.

A főpásztor szentbeszédében az evangéliumhoz kapcsolódva a feltámadásról tanított. Számba vette azokat az ellenvetéseket és kétségeket, melyek az emberekben – még a kortársakban is – felmerültek.

A zsidó nép ugyanis az Ószövetségből kiindulva a Messiásban a győztes királyt, Dávid fiát, Dávid királyságának megújítóját várta. Lukács evangéliuma azonban rámutat arra, ami történt, az az Írások szerint van: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.” És azt, amit meg van írva, Jézus feltámadásának örömében tudják megérteni a tanítványok. A bíboros a Szentírást idézte: „lángolt a szívünk, amikor megmagyarázta az írások értelmét”. Ezért is olvassa mind a mai napig az Egyház a liturgiában együtt az Ószövetséget és az Újszövetséget, ezért mondja, hogy a kettő együtt alkot egységes egészet, hogy egymást magyarázzák, és egymást világítják meg.

Lukács evangéliuma megfogalmazza azt a kételyt, ami a kezdet kezdetétől jelentkezett és ma is – jó szándékú, kívülálló számára is, vagy kísértésként akár mi magunk számára is – felmerül. Az evangélista így ír: „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.” Valóban, vajon a tanítványok, a feltámadás napja körül, nem voltak-e olyan lelkesek, olyan egzaltáltak, hogy azt gondolják, a saját fantáziájuk játszott velük, és látni vélték, akit annyira szerettek, akinek a látására annyira vágyakoztak? Lukács elbeszélése Jézus és a tanítványok találkozásáról eloszlat minden kétséget – mutatott rá a bíboros.

Jézus testi valóságban lép az emmauszi úton melléjük, és mikor maga is érzékeli tanítványai ijedtségét, kéri őket, tapintsák meg, majd együtt étkezik velük. „A Feltámadott nem puszta fantáziaszülemény, nem pusztán a szeretet és az öröm vetíti ki az apostolok képzeletében, hanem valódi realitás. Ugyanolyan realitás, vagy még nagyobb, mint a történelemnek bármilyen eseménye. Sőt, többet mond, igazabbat mond, súlyosabb valóságot mond ki, mint amit a tudomány bármikor a világról és a természetről elmondhatott. Ennek az örömében és hitében mondjuk ki újra, hiszünk a feltámadásban, és próbáljuk ennek a fényében alakítani az életünket” – hangsúlyozta Erdő Péter.

Majd a bérmálkozókhoz fordult, rámutatva, bérmáláskor a Szentlélek ajándékait kapjuk: a bölcsesség, az értelem, a tanács, a tudomány, a jámborság, az erősség és az istenfélelem ajándékát.

Ezek közül a mai ember számára nehezen értelmezhető fogalmat, a jámborság ajándékát emelte ki a főpásztor: Miféle jámborság az, amit a Szentlélek ajándékoz nekünk? A ma nyelvére fordítva mit jelent a mindennapi életben vallásosnak lenni? Erdő Péter szerint az alap a nyitottság: „A Szentlélek olyan vallásosságot ad nekünk, ami megnyitja szívünket Jézus Krisztus és az ő tanítása felé. Képessé tesz bennünket arra, hogy ráfigyeljünk Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap.”

Ebben a Jézusra figyelő nyitottságban tehetjük fel minden reggel a kérdést, mi lesz ma az a helyzet az életemben, ahol az ő akaratával szembesülök, ahol veszélybe kerülök, hogy bűnt követek el, vagy lehetőségem van rá, hogy valami különlegesen jót tegyek. És ugyancsak ebben a nyitottságban értékelem este a napomat: Hallgattam arra, amit Isten üzent nekem? Vagy bocsánatot kell kérnem a mai napért? Így vezet minket a Szentlélek, hogy hívő, a hitben odaadó emberekként éljünk. „Azzal ajándékoz meg, hogy Jézusra figyelő életünket érzelmekkel és szeretettel, kedvvel és erővel, de mindig az igazságnak, Isten akarata fáradhatatlan keresésével éljük.”

Ahogy Horváth Zoltán plébános kérdésünkre elmondta, lelkipásztorként azt látja feladatának, hogy a „szeretettel, kedvvel és erővel” végzett vallásgyakorlatot elősegítse. Ezért vezette be a bérmálkozást megelőző négynapos lelkigyakorlatot, melynek felépítését meghatározza, hogy ne csak ismerettel, hanem élménnyel is alátámassza a képzést. Az idei lelkigyakorlat során Kismaroson, a ciszterci nővérek monostorában készülhettek a szentség felvételére huszonkilencen. A bérmálkozókat – 15 tizenévest, 10 huszonévest és 4 idősebbet – kortárs vezetők, két, az ellátásukról gondoskodó asszony és természetesen Horváth Zoltán kísérte. A „nagyok” a plébániai kiscsoportok vezetői közül kerültek ki. Tapasztalataikat vallásos életük mindennapjairól tanúságtételek formájában osztották meg a közösséggel.

„A tanúságtevők őszinte beszámolói hitükről a mindennapokban sokunknak mutattak jó példát, és adtak ötleteket arról, hogy hányféle különböző módon lehet felvállalni és megélni keresztény mivoltunkat” – fogalmazta meg tapasztalatát Mátyus Ágota, az egyik bérmálkozó. Fontos volt számára, hogy a kiscsoportos beszélgetések során szóba kerültek saját problémáik, kétségeik. „Jó volt megtapasztalni, hogy gondjainkkal nem vagyunk egyedül, sokunk hite még nem elég erős, azonban csoportvezetőink segítségével sok kérdésünkre választ, tanácsot kaphattunk.”

Keszte Panna, Klimasz Katalin és Verebélyi Luca bérmálkozók arról az örömről beszéltek, amit a közösséggé kovácsolódás jelentett számukra. „Új barátságok szövődtek, amelyek akár egész életünkön át kísérhetnek minket.”

A felnőttek közül Henter Zsolt bérmálkozó és párja Ági azt emelték ki, mennyire jó volt megélniük a „lelkes és elkötelezett keresztény fiatalok” jelenlétét, köztük saját, segítőként részt vevő fiukét.

Mindannyian dicsérték, mennyire sokat segített nekik az elmélyülés útján az esti gyertyás imádkozás, a ciszterci nővéreknél tartott szentségimádás és az azt megelőző beszélgetés a szerzetesi hivatásról, életükről.

Balogh Terike és Gönczöl Emőke segítők mindannyiunk vágyát fogalmazták meg: „Jó volt megtapasztalni, hogy a mag, amit a jó Isten elvetett (a keresztségben), szárba szökkent. Imádkozunk értük, hogy a bérmálás szentsége által növekedjen bennük az elvetett mag, és hozzon sok gyümölcsöt!”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír