Szociális-karitatív alapképzést tartottak Debrecenben

Hazai – 2019. április 4., csütörtök | 9:00

Szociális-karitatív alapképzést tartottak mintegy nyolcvan önkéntesnek és érdeklődőnek a Hajdúdorogi Egyházmegye debreceni érseki hivatalában, Árvai Ferenc atya, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója vezetésével március 30-án.

A nyolcórás tréning előtt a segítőket és munkatársakat Seszták István főhelynök köszöntötte, aki tolmácsolta Kocsis Fülöp érsek üdvözletét is.

A Katolikus Karitász országos központja az egyházmegyei karitászközpontokkal együttműködve különböző képzéseket – alap-, beteglátogató, időslátogató tanfolyamokat – szervez önkénteseinek, melyek célja a karitatív munka hatékonyságának növelése. Az országos központ mindhárom képzéshez egységes tananyagot dolgozott ki, hogy az önkéntesek országszerte egységes elvek és módszerek alapján végezzék segítő tevékenységüket.

A képzés alapvető célja, hogy az önkéntes munkatársak segítséget kapjanak ahhoz, hogy csoportjukat képesek legyenek hatékonyan megszervezni, programjaikat jól lebonyolítani, forrásokat keresni, s mindezt a segítő szeretet lelkiségével közösségben megélni. Fontos cél, hogy az önkéntes munka a leghatékonyabban hasznosuljon a rászorulók számára.

A szakmai napot Kissné Suta Mariann szervezte és koordinálta. A program üde színfoltja volt az ebéd előtti rövid színdarab, melyet az Ekhós Rajkók Gyermek Színjátszó és Bábcsoport adott elő, nagy sikerrel.

Forrás és fotó: Jaczkó Dániel/Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász/Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria