Szombathelyen is be lehetett szólni a papnak

Hazai – 2018. november 22., csütörtök | 10:31

A Debrecenben és Budapesten már igen népszerű „Szólj be a papnak!” programsorozat első szombathelyi estjének, melynek a boldogság volt a témája, november 14-én a Cafe Frei adott otthont.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az első szombathelyi „Szólj be a papnak!” rendezvényen Pezenhófer György vezetésével három egyházi személy – Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, Jakab Bálint református lelkész és Merkli Ferenc katolikus pap – folytatott eszmecserét. Az est fő témája a boldogság volt.

A résztvevőknek lehetőségük nyílt szóban vagy írásban kérdezni a lelkipásztoroktól. Többek között olyan témák merültek fel, mint a boldogság a házasságban, illetve a halál után; szóba került a felekezetek közötti vándorlás is. A jelenlévők sok olyan gondolatot hallhattak, amelyekről a vasárnapi istentiszteletek, szentmisék alkalmával ritkán ejtenek szót, vagy vitatott kérdésnek, tabutémának számítanak.

A szombathelyi beszélgetéssorozat következő alkalmát november 28-án, 19 órakor tartják. A részvétel regisztrációhoz, asztalfoglaláshoz kötött.

Forrás: Zanati Márió/Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Déri Norbert – Déri Fotó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria