Szükség van az életünkben a nagypéntekre – Elkezdődött az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok

Hazai – 2019. január 29., kedd | 9:41

A keresztből fakadó élet; a különböző élethelyzetekben megélt szenvedés – e témák állnak az idei Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok középpontjában. A négynapos találkozót január 28-án szentmisével nyitotta meg Egerben Ternyák Csaba érsek.

A keresztből fakadó élet címmel és a „ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el…” mottó jegyében a szenvedéssel, veszteségeinkkel, életállapotból fakadó nehézségek, sorsfordulók feldolgozásával foglalkozik az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) előadásokból, lelkiségi programokból, műhelymunkából és közösségi eseményekből álló rendezvénye. „Lelki wellness” – idézte Gáspár István, az OLI igazgatója egyik paptestvérét, a lelkipásztori napok jellegét meghatározva.

A téma és az előadók személye nagy érdeklődést váltott ki, és még a tavalyinál is többen szorultak már január elején várólistára. A több mint kétszáz résztvevő között nagy számban vannak magyarországi és külhoni papok, szerzetesek, világi munkatársak, katekéták a négynapos rendezvényen.

A találkozót ezúttal is Ternyák Csaba mint vendéglátó érsek nyitotta meg. A főpásztor a lelkipásztori napok mottójához kapcsolódott homíliájában. Ferenc pápának a fiatal jezsuitákhoz intézett beszédéből idézett, melyben a Szentatya arra buzdítja a szerzeteseket, hogy utánozzák Krisztust, és kitartóan kérjenek gyalázatot, megvetést és üldöztetést.

A szenvedést legfeljebb elviseljük Krisztusért, és kegyelméből képesek is vagyunk erre. De kitartóan kérni? Ez mégiscsak sok – szólaltatta meg az egri érsek a minden emberben felmerülő gondolatot. – Mi, emberek ugyanis sokkal jobban szeretünk szüretelni, mint vetni vagy művelni a földet. Valóban, a termést szeretjük betakarítani; learatni a dicséretet, a sikert, a tapsot. De az eredményhez vezető út fáradsággal jár – mutatott rá a szónok.


Ternyák Csaba párhuzamot vont, hogy közel hozza, mit jelent életünkben az áldozathozatal: rámutatott, a színházban megkönnyezzük és megtapsoljuk azt a darabot, amelyben szenvedések, küzdelmek árán végül diadalmaskodik a jó. A katarzis felemelő élményét az áldozatok árán vállalt harc, küzdelem adja. Mégis visszariadunk a szenvedéstől, kudarctól. Sőt, az is megkísért minket, hogy az evangélium radikalizmusát összebékítsük a világgal, az evangéliumot leegyszerűsítsük polgári erkölcsre, tisztességre. 

Az érsek ezt követően, tovább elmélkedve a találkozó jelmondatáról, arról beszélt, hogy az áldozat, a szenvedés, a halál be van programozva az életbe, és éppen ez a kegyelem forrása. „Ha nem hal el a mag, egyedül marad, ha elhal, bő termést hoz.” Jézus élete azt mutatja: az Atya akaratát kereste akkor is, amikor szenvedést jelentett neki. Így az Egyház törvénye nem lehet más, mint Krisztus törvénye, és ez a mi életünk törvénye is. Munkánkat az teszi eredményessé, ha képesek vagyunk áldozatot hozni és szenvedni Krisztusért. Jézus maga lett ugyanis az elhalt búzaszem, és ő maga a kenyér. A búzaszemnek pedig el kell halnia, összetörve új valósággá kell válni, hogy megosztódhasson. Az Eucharisztia, ahogy a földi kenyér is, magában hordozza a szenvedés titkát, egyesíti a halált és a feltámadást. Így pedig a búzaszem elhalása nem a sikertelenség és kudarc jele.


A magvető a jövőnek dolgozik, és hosszú távon kell gondolkodnia – figyelmeztetett Ternyák Csaba a lelkipásztori szolgálatban eredmények híján gyakran megélt szomorúságra. – Előfordul, hogy amit az egyik ültet, azt más gondozza, és megint más gyűjti be a termést. Isten országa magként van köztünk. Egy kis mag jelentéktelennek látszik, a mustármag – a legkisebb a magok között, de egy egész fát rejt magában. Benne van a jövő – biztatott az érsek.

Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója A szenvedés teológiája címmel folytatta Ternyák Csaba gondolatmenetét. Először arra mutatott példát, hogyan viszonyulnak az ószövetségi próféták a szenvedéshez.

Beszélt Mózesről, akit folyamatosan kísért az emberek lázongása, de amikor a sötét éjszakában, sarkában a fáraó seregeivel döntenie kellett a Vörös-tenger partján, esztelennek tűnő utat választott: nem tett semmit, várt, hogy Isten cselekedjen. Arra bízta rá magát és a népet, akitől a dicsőség ígéretét kapta. Gáspár István kiemelte Jóbot is, akit szenvedései közepette barátai azzal vádoltak, hogy rosszat tett, ezért bűnhődik; beszélt az érzékeny lelkű Jeremiásról, aki, bár életét megkeserítette és kilátástalanná tette a szenvedés és üldözés, mégis újra és újra visszatért a hűséghez.

Az előadás fókuszában azonban Jézus állt, Gáspár István az ő életén keresztül próbálta bemutatni, hogy életünk keresztjei – akár fizikai, akár lelki szenvedéseink – nagyon mélyen Krisztushoz kapcsolnak bennünket.

Gáspár István szerint a szenvedés iskola. Zsigeri reakció, hogy elutasítjuk a fájdalmat, és az első kérdésünk: Miért pont én, miért pont ez? Jellemző ránk, de meg kell tanulnunk a miértek helyett azt keresni, mit tanulhatunk az adott nehéz helyzetből, hol van Isten ebben a fájdalomban. Hiszen Isten nem akarja az ember szenvedését, és ha megengedte ezt a helyzetet, azt kell keresnünk, hogy ebben a fájdalomban milyen kincset rejtett el nekünk. Olyan ajándékokra lelünk, amelyek begyógyítják azokat a sebeket, melyeket a szenvedés ütött rajtunk. Ha a fájdalomban nem mumust, nem pusztán megoldandó problémát látunk, előbb-utóbb fel fogjuk fedezni Istent. „Isten megéli velünk a fájdalmat. Nem trónján ülve néz le ránk, hogy hogyan küzdünk a keservben, hanem mélyen ott van a fájdalmunkban. Az ember a szenvedésben Krisztusba oltódik bele ilyenkor, és ha át tudjuk ölelni, nem mi visszük a keresztet, hanem a kereszt visz tovább minket” – fogalmazott az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója.

A szenvedésben azonban az ember általában nem veszi észre, hogy körülöleli az Úr. Ennek meglátása munka – figyelmeztetett az előadó –, dolgozni kell rajta. Nem pusztán verítékezve elviselni, hanem hinni abban, hogy Isten a legjobbat fogja kihozni a szenvedéssel teli helyzetünkből is.

Mondjuk ki Jézusnak: „Uram, hiszek neked, hogy te, aki nem akadályoztad meg ezt az életemben, a feltámadásra fogsz vezetni ebből a nagypéntekemből.” Ez a nagy-nagy ráhagyatkozás kell hogy betöltsön minket, amikor nem értjük Istent. Ilyenkor csak szeretni tudjuk. Szükség van az életünkben a nagypéntekekre, amikor eljutunk arra a pontra, hogy mindent elengedünk, és már nem tudunk mást tenni, mint ráhagyatkozni Krisztusra. Ha így találkozunk vele, el fog vezetni a feltámadásra. Átöleljük, és ő is átölel minket – zárta előadását Gáspár István.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria