Támogassuk Danit, az autisták első EB-jének résztvevőjét!

Hazai – 2017. szeptember 11., hétfő | 17:32

Először rendezték meg az Európai Unió támogatásával az Autista Emberek Európai Bajnokságát szeptember 6. és 10. között. Az olaszországi versenyen az AOSZ (Autisták Országos Szövetsége) közreműködésével összesen öt gyerek indult, egyikük a ferences rendi Autista Segítő Központ (ASK) tanulója.

A futás – és az egész esemény – célja, hogy felhívja a figyelmünket az autizmussal élők társadalmi helyzetére.

Dani nagy izgalommal készült a római futóversenyre, és az eseményen nem egyedül, hanem szüleivel és az intézmény munkatársaiból álló csapattal vett részt. Az ASK dolgozói azzal a kéréssel fordultak a Ferences Alapítványhoz, támogassák őket abban, hogy ne csak Dani, hanem a kísérő csoport tagjai is lefuthassák vele a távot. Dani lelki támogatása mellett ezzel az is célkitűzésük volt, hogy az intézmény nemzetközi színtéren is bemutatkozhasson, más országokban is megismerhessék.

Az alapítvány ezért a futóversenyen való részvétel támogatására határidős gyűjtést indított – az adományokat 2017. szeptember 15-ig várják az alábbi módokon:

banki utalással: 11600006–00000000–49195664
az alapítvány új honlapján bankkártyával itt: Támogatás
sárga csekkel (az alapítvány honlapján lehet igényelni, ezt kipostázzák a megadott postacímre).

A Ferences Alapítvány közhasznú: cégek, szervezetek számára az adományozásról igazolást tud kiállítani a társasági adóalap csökkentésének igénybevételére, ezt is lehetőség van a honlapon keresztül való adományozáskor vagy a megadott elérhetőségek bármelyikén kérni.

Forrás: Varga Mónika/Ferences Alapítvány

Fotó: Ferences Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria