Tanévnyitó gyűlést tartott a kalocsai katolikus iskolai főhatóság

Hazai – 2018. szeptember 14., péntek | 12:13

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) tanévnyitó értekezletet tartott szeptember 13-án Kalocsán, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó kezdetén a résztvevők a Szentlélek segítségét kérték az új tanévre. Megnyitóbeszédében Bábel Balázs érsek üdvözölte a régi és új tagokat. Köszöntötte az egyházmegye két új iskolájának képviselőit, a szakmári Szent Asztrik Általános Iskola, valamint a kunadacsi Szent Margit Általános Iskola ugyanis ettől a tanévtől került az egyházmegye fenntartásába.

A főpásztor kiemelte, hogy sok feladatot rónak a köznevelési intézmények a fenntartóra, de mégis szép az a hivatás, melyet betölt a társadalomban, valamint az Egyház közösségében.

A megnyitó után Retkes Zsolt, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága lelkivezetője elmélkedést tartott, melyben a napi evangéliumhoz fűzte gondolatait, és buzdította a jelenlévőket.

A fenntartó éves munkatervét Fülöp Ernő irodaigazgató ismertette előadásában, aki a II. vatikáni zsinat tanítása alapján fejtette ki témáját. Kerpits Miklós, a kalocsai EKIF elnöke az elmúlt tanévet értékelte, majd beszámolt a Katolikus Pedagógiai Intézet évkezdő értekezletéről. A tanfelügyelet, valamint az ellenőrzési rendszer témájában Tóth Tibor pedagógiai szakértő tartott előadást, majd a törvényességi elvárásokról és kihívásokról Kiss Ferencné vezető szakértő beszélt. A szakképzés lehetőségeit az egyházmegye szakképzési szakértője, Téglás László igazgató ismertette. A program szekcióülésekkel folytatódott, melyen az iskolalelkészek és a gazdasági vezetők, valamint az igazgatók külön tanácskozást tartottak. A program közös ebéddel zárult, melynek keretében kötetlen beszélgetés formájában találkozhattak az egyházmegye pedagógiai vezetői.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria