Tanévnyitó szentmisét tartottak a győri szeminárium kápolnájában

Hazai – 2017. szeptember 12., kedd | 9:46

Veres András megyéspüspök tanévnyitó szentmiséjével hivatalosan is megkezdődött a 2017/18-as tanév a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben. A szeptember 11-én tartott szentmisén részt vett Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök, valamint a szeminárium elöljárói és kispapjai.

Veres András szentbeszédét a szentleckéhez, Pál apostol Kolosszeieknek írt leveléhez kapcsolta. A főpásztor hangsúlyozta: az apostolhoz hasonlóan ismeretek szerzésével és a Krisztussal való személyes kapcsolatunk kiépítésével kell elmélyülni Isten ismeretében. Erre a szemináriumi élet bőséges lehetőséget nyújt. Az is fontos, hogy a növendékek – szintén az apostol lelkesedésével – missziós beállítottságúak legyenek, kívánják megosztani másokkal a megismert örömhírt. Minden ismeretük közelebb viheti őket és a rájuk bízottakat Isten titkának, Krisztusnak megismeréséhez, a tudomány és bölcsesség minden kincséhez.

A szeminárium közössége örömmel fogadta az idei első évfolyamot, amelyben négy győri és öt szombathelyi egyházmegyés növendék tanul. A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet katekéta, kántor és hittanár szakos hallgatói levelező oktatási rendben már szeptember 9-én megkezdték az előadások látogatását.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Martos Levente Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria