Ternyák Csaba érseknél tettek látogatást az egri egyházi médiumok munkatársai

Hazai – 2019. január 26., szombat | 11:01

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepén, január 24-én Ternyák Csaba érsek idén is vendégül látta az egri egyházi médiumok, a Szent István Rádió és Televízió, az egyházmegyei honlap és az Egyházmegyei Hírek munkatársait.

A találkozón Szarvas István, a Szent István Rádiót és Televíziót működtető Magyar Katolikus Rádió Alapítvány elnöke Szalézi Szent Ferenc gondolatait idézte köszöntőjében. Kifejtette: a szolgáló lelkület elengedhetetlen ahhoz, hogy minőségi munkát végezzen az ember, különösen igaz ez a katolikus médiumok dolgozóira.

Az elnök köszönetet mondott az egri érseknek, hogy fenntartóként szívügyének tekinti az egyházi médiumokat, s minden támogatást megad a működéshez.

Ternyák Csaba érsek a médiumok közvetítő szerepét hangsúlyozva kiemelte, az evangélium üzenetének átadása csak úgy lehetséges, ha azt magáénak érzi az ember. Ugyanilyen szerepe van az újságírók mellett a papságnak, akik szintén médiumként tevékenykednek. Beszédében a főpásztor méltatta az egyházi médiumok színvonalát, a munkatársak lelkesedését.

Az ünnepi esemény közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria