Testvérvárosi kapcsolat épül Vác és az izraeli Tajbeh között

Hazai – 2018. november 22., csütörtök | 15:28

A közeljövőben testvérvárosi kapcsolat jöhet létre Vác és az izraeli Tajbeh, a közel-keleti keresztények egyik fontos palesztin befogadó települése között. A kapcsolatépítésről november 21-én tartottak sajtótájékoztatót Vácott.

Fördős Attila, Vác polgármestere úgy fogalmazott: a határokon, kontinenseken átívelő települési összefogásokat a partnerség, barátság fogalmakkal is lehet jellemezni, de ezeknél még szorosabb kapocs a testvérség.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a testvérséggel összefüggésben elmondta, ennek ebben az esetben a kereszténység az alapja. Tajbeh egy olyan helyén van a világnak, ahol üldözik a keresztényeket.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára ehhez kapcsolódva megemlítette, hogy a külkapcsolatok terén a magyar kormány a határokon túli nemzeti közösségek támogatásán túlmenően a világban üldözött keresztények felkarolását is küldetésének tekinti.

Hazánk példát mutat azzal, hogy kormányzati szintre emelte az üldözött keresztények megsegítését, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ebben a küldetésben civil közösségek, települések is részt vállaljanak; Vác önkormányzata pedig élen jár ebben – fogalmazott.

Zárszóként Fördős Attila polgármester – kiemelve a váci zsidó hitközség vezetésének támogató hozzáállását – köszönetet mondott mindazoknak, akik megértik és támogatják a kapcsolatépítő törekvéseket. Szavai szerint a gyökerekhez, hagyományokhoz való ragaszkodás, amire e kapcsolatépítés is irányul, egyre fontosabb globalizálódó világunkban.

Szöveg és fotó: Ribáry Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria