Tim Kasser amerikai pszichológus tart előadás-sorozatot hazánkban a fogyasztói társadalomról

Hazai – 2016. december 5., hétfő | 10:46

A KETEG Alapítvány meghívására Magyarországra érkezik Tim Kasser amerikai pszichológus, akinek a boldogsággal és a fogyasztói társadalommal kapcsolatos kutatásai világszerte ismertek. Kasser előadásokat tart több egyetemen és a budapesti Párbeszéd Házában december 5. és 8. között.

Tim Kasser számos könyv és számtalan tudományos cikk szerzője. Az anyagiasság súlyos ára című könyve magyar nyelven is megjelent (Ursus Libris Kiadó, 2005). A fő kérdés, melyre kutatásaiban a választ keresi, hogy vajon boldoggá teheti-e korunk emberét az anyagias, fogyasztói életszemlélet. Kimutatja, hogy éppen ellenkezőleg: csak a humánus, emberiességen alapuló értékek jelölhetik ki a tartós megelégedettség útját. De vajon mi ennek a pontos oka, és mit tehetünk annak érdekében, hogy a negatív hatásokat minimalizáljuk?

Tim Kasser azt vizsgálja, hogy a kapitalizmus, melynek középpontjában az önérdek, a verseny és a profit áll, miként és miért hangsúlyozza a materialista értékeket, amelyek az emberi értékrend egy aspektusát alkotják. Kutatásokon keresztül igazolja, hogy amikor az egyén, illetve a társadalom nagy része túlhangsúlyozza az anyagi javak szerepét, az csökkenti a jól-létet, boldogságot, gyengébb emberi kapcsolatrendszert eredményez, s környezetileg is káros hatást fejt ki. A pszichológus válaszokat ad arra, miként csillapíthatjuk a mai anyagias világ túlzásait, s milyen boldogabb, egészségesebb alternatívákat követhetünk.

A fogyasztói társadalomnak arra van szüksége, hogy az emberek életüket és identitásukat anyagi javak alapján definiálják. Tudományos kutatások eredményei azonban azt igazolják, hogy azok a gyermekek és felnőttek, akik anyagias értékek és célok köré építik életüket, kevésbé segítenek másoknak, kevésbé elégedettek és boldogok. Tim Kasser pszichológiai megközelítést alkalmazva mutatja be, miért történik mindez, s miként védhetjük magunkat és gyermekeinket a fogyasztói társadalom boldogságcsökkentő hatásaitól.

Előadásainak időpontjai és helyszínei:

– december 5., hétfő 17.30: Budapesti Corvinus Egyetem, főépület (Fővám tér), III. előadó (az előadás nyelve angol, ezen a helyszínen nem lesz tolmácsolás)

– december 6., kedd 16 óra: Kaposvári Egyetem, új tanügyi épület, 165-ös előadó

– december 7., szerda 15 óra: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET), 21. emelet, Johan Béla konferenciaterem

– december 7., szerda 18 óra: Párbeszéd Háza (Budapest, VIII. kerület, Horánszky utca 20.)

– december 8., csütörtök 17.30: Debreceni Egyetem, Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, III. előadó, 1. emelet (Debrecen, Böszörményi út 138.)

Az előadások címei:

Kapitalizmus, anyagiasság, életminőség – Pszichológiai kutatások eredményei és tanulságai

Felnőni a fogyasztói társadalomban – Miként hat értékrendünkre (gyerekeink értékrendjére) és boldogságunkra? Mit tehetünk, hogy csökkentsük negatív hatásait?

Az előadások ingyenesek, és a december 5-i kivételével szinkrontolmácsolással is hallgathatók. 

* * *

Tim Kasser 1966-ban született. Tudományos fokozatát (PhD) a Rochesteri Egyetemen (University of Rochester) szerezte 1994-ben. 1995 óta az amerikai Knox College tanára és kutatója. Négy könyv, valamint több mint nyolcvan cikk és könyvfejezet szerzője, számtalan konferencia előadója. Szakterülete a boldogságkutatás, a fogyasztói társadalom, a fenntarthatóság.

Házas, két gyermek édesapja, Nyugat-Illinoisban él családjával.

Kutatásáról így vall: „Elsődlegesen az emberek értékei és céljai érdekelnek, és az, hogy ezek miként kapcsolódnak a való élethez. Az elmúlt évtizedben leginkább az anyagiasság értékeinek tanulmányozására összpontosítottam: gazdagság, sok tulajdon, vonzó külső, népszerűség.

Munkatársaimmal együtt arra jöttünk rá, hogy ha az emberek az anyagiasság értékeit fontosnak tartják, kevesebb boldogságról és több feszültségről számolnak be, emberi kapcsolataik szegényebbek, kevesebbet törődnek a közösséggel, és gazdaságilag károsabb magatartást folytatnak. Kutatásomban újabban azt vizsgálom, hogy az értékek miként viszonyulnak a jól-léthez a világ különböző népeinél, illetve hogy mi vezet arra, hogy sokan különös figyelmet szentelnek különböző értékeknek.”

* * *

Az előadásokat és a magyarországi tudományos hátteret a KETEG biztosítja.

A KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) fő célja az egyház társadalmi tanítására alapozva utat mutatni az embereknek egy emberközpontú és fenntartható világ felé, mind elméleti, mind gyakorlati síkon. Olyan elkötelezett magyar oktatók és üzletemberek közössége, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy elméletben és gyakorlatban segítsék és terjesszék ezt az értékvezérelt gazdasági és üzleti gondolkodást.

Tevékenységüket 2010-ben kezdték, de gyökereik egészen az 1990-es évekig nyúlnak vissza, amikor pár fiatal magyar közgazdász (Altern csoport) azon dolgozott, hogy egy alternatív közgazdaságtant vezessen be a köztudatba. Közismert külföldi kutatókkal kerültek kapcsolatba, akik már régebb óta elkötelezetten képviselték az egyház társadalmi tanításán alapuló gazdasági és társadalmi értékrendet. Újszerű gondolkodásukat Helen Alford, Michael Naughton, Stefano Zamagni, Luigino Bruni, Charles M. Clark és más alternatív szemléletű szakemberek munkássága is ihleti.

Az elméleti munkával egy időben elkezdték az elvek terjesztését az üzleti világban is. Ily módon egy többnyire kis- és középvállalatokból álló üzleti hálózat jött létre 2000-ben, az ÉrMe Üzleti Hálózat, amelynek tagjai értékvezérelt gazdasági tevékenységet folytatnak.

A KETEG-et mint képzést a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hívta életre, hogy az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem Társadalomtudományi Karának tantervéhez hasonló közgazdasági programot valósítson meg Budapesten. A képzés egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, az emberközpontú és fenntartható gazdaság és gazdálkodás elméleti és gyakorlati alapjait fekteti le három integrált blokkban, amelyek gazdasági, társadalomtudományi, és filozófiai-teológiai tantárgyakból állnak. A négyszemeszteres, BA-diplomához kötött posztgraduális képzés befejeztével a hallgatóknak olyan cégeknél és intézményeknél is lesz esélyük elhelyezkedni, amelyeknél fontos a bizalom, az etikus magatartás, az értékalapú működés. A képzés a Budapesti Corvinus Egyetem és Sapientia Főiskola közös szakközgazdászi oklevelét adja.

Forrás és fotó: KETEG

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria