Több mint 1800 fiatal vett részt a HungaRión

Hazai – 2013. július 29., hétfő | 11:30

Vasárnap este 18 órakor ünnepi szentmisével zárult a HungaRio katolikus ifjúsági napok Pécsett. Az ötnapos találkozón több mint 1800 fiatal vett részt.

Hazánk 15 egyházmegyéjéből közel 1400, a határon túli magyar egyházmegyékből több mint 100, a Ferences Rendtartományból több mint 70, egy-egy napra pedig 250 fiatal kapcsolódott be a találkozón keresztül a riói Ifjúsági Világtalálkozó közösségébe.

A találkozó résztvevői mindennap videobeszámolók segítségével követték a Rióban lévő magyar csapat programjait, üzentek egymásnak. Az internetnek köszönhetően élőben is köszöntötték egymást – valóságban is összekapcsolva ezzel a két közösséget.

Összesen 454 településről érkeztek a fiatalok Pécsre, akik között több mint 60 pap, 28 kispap és 60 szerzetes is részt vett a programokon. Udvardy György püspök, a találkozó házigazdája és Palánki Ferenc, az MKPK ifjúságért felelős püspöke mellett csatlakozott a fiatalokhoz Márfi Gyula érsek, Beer Miklós, Bíró László, Kocsis Fülöp, Orosz Atanáz, Spányi Antal és Székely János püspökök is.

A 25 helyszínen zajló több mint 100 programon 130 önkéntes segítette a szervezők munkáját, többek között a 20795 adag étel kiosztását.

Udvardy György püspök, a találkozó házigazdája a megnyitón azt kérte a fiataloktól, hogy mindig lelkes mosoly legyen az arcukon, amely örömet és reményt sugároz. A résztvevők megfogadva a kérést öt napon át vidámsággal töltötték meg Pécs belvárosát. Voltak, akik nyakba akasztott táblán ajánlottak ingyen ölelést vagy pacsit, több helyen vidám énekléssel derítették jókedvre az arra járókat és a parkokban mindenhol fiatalok csoportjai osztották meg egymással élményeiket.

A találkozó vasárnap délután karnevállal vonult át a sportcsarnokból a Dóm térre, ahol 18 órakor ünnepi szentmisével zárult a rendezvény. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal, a jelenlévő püspökökkel és papokkal közösen.

Fotó: Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája

HungaRio 2013/Magyar Kurír