Tornacsarnokkal és szaktantermekkel bővül a sárvári katolikus iskola

Hazai – 2017. június 9., péntek | 14:51

Bővítik a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolát: tornacsarnok és szaktantermek épülnek. Az új épületrész alapkövet június 8-án tették le a Vas megyei városban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Sárváron 110 évvel ezelőtt kezdte meg működését a katolikus iskola. Az 1948-as államosítást követően 1996. szeptember 1-jétől indult meg újra a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában, a katolikus szellemiség jegyében az oktató-nevelő munka a Szent László-iskolában. Mára kinőtték a rendelkezésre álló épületeket: nincs elegendő csoportszoba, ami gátja például a nyelvi órák csoportbontásban történő megtartásának. Ráadásul nincs megfelelő tornaterem sem – mondta el a martinus.hu egyházmegyei hírportálnak Ördög Tibor, az iskola igazgatója.

A magyar kormány több mint egymilliárd forinttal támogatta a fejlesztést, az új épületben helyet kap egy közel ezer négyzetméteres tornacsarnok, négy szaktanterem – itt tartják majd a természettudományi, a technika-, a számítástechnika-, az idegen nyelv, a művészeti, valamint az ének- és a rajzórákat –, három új tanterem, emellett szertárak is. A későbbiekben itt lesz a kápolna és az étterem is. Az iskola melletti területeket is sikerült az egyházmegyének megszereznie, ahol sportpályát és játszóteret alakítanak ki –jelentette be az avatóünnepségen Varga Dezső, a Martinus Projektiroda Kft. ügyvezetője. 

Császár István egyházmegyei kormányzó, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kondora István polgármester, Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője és Ördög Tibor, az iskola igazgatója helyezték el az időkapszulát.

2010 óta megkétszereződött az egyházi iskolákban járó gyerekek száma, 110 ezerről közel 220 ezerre – mondta a martinus.hu-nak Soltész Miklós. Az államtitkár kiemelte: hatalmas feladatot vállalnak át az egyházak, így a Katolikus Egyház is: nemcsak a gyermekek tanításában vesznek részt, hanem a keresztény életre és a hazaszeretetre nevelésben is. Társadalom- és nemzetformáló, kereszténységmegőrző szerepe van az iskoláknak, benne a pedagógusoknak, diákoknak és persze a fenntartóknak. Ezért fontos, hogy a kormány az egyházi iskolákat is támogassa.

A tervek szerint ez év őszén kezdődhet meg a munka és várhatóan 2018. május 31-ére állni is fog az új épület. Ezután kezdődhet meg a műemléki épület átalakítása, felújítása. A két épület a földszinten és az emeleten is csatlakozik majd egymáshoz.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria