Továbbra is várja a hallgatók jelentkezését a győri Szent László Katolikus Szakkollégium

Hazai – 2017. augusztus 14., hétfő | 18:44

A győri Szent László Katolikus Szakkollégium felvételt hirdet a 2017/2018-as tanév I. félévére nappali tagozatos BSc/BA, MSc/MA, illetve osztatlan egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő hallgatók számára. A jelentkezési időt meghosszabbították.

A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton, a kollégium honlapján, előzetes regisztrációt követően tudják fogadni az intézmény munkatársai.

A jelentkezési határidőt augusztus 21. déli 12 óráig meghosszabbították. Az ezt követően érkező jelentkezéseket az esetlegesen felszabaduló helyek szerint, pótfelvételi eljárás keretében bírálják el szeptember 15. után.

A felvételi eljárás kétlépcsős. A regisztrációs űrlap kitöltése után e-mailben kapott felhasználónévvel és jelszóval belépve egy jelentkezési lapot kell kitölteni. Ezt az adatlapot a szakkollégium szabályzatainak elfogadását követően lehet beküldeni. A jelentkezők felvételi beszélgetésen vesznek részt, amelyre augusztus 23-án 9 és 12 óra között kerül sor. A személyre szóló időpontot a regisztráció során megadott e-mail címre küldik. A felvételt nyert hallgatók szeptember 1-jétől költözhetnek be a kollégiumba.

A Damjanich utca 58. szám alatt található Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója, Tóth Tibor tájékoztatott arról, hogy kétágyas szobákkal, kápolnával, könyvtárral, konditeremmel, tágas udvarral, közösségi terekkel és mosókonyhával várják a hallgatókat. A kollégium minden emeletén található konyha hűtőszekrényekkel és zárható tárolókkal. A kollégiumban ingyenesen elérhető internet áll a hallgatók rendelkezésére.

További információt az alábbi telefonszámon és e-mail címen lehet kérni: +3696/516380; sztlkk@sztlkk.hu.

Forrás és fotó: Szent László Katolikus Szakkollégium, Győr

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria