Tündérkert – közösségi kert Óbudán

Hazai – 2017. március 24., péntek | 16:26

2014-ben a Szent József Ház kertjében őshonos gyümölcsfák ültetésével vette kezdetét a közösségi kertek létrehozása az óbuda-békásmegyeri Szent József-plébánia támogatásával.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Gallai Máté, az óbudai Tündérkert megálmodója és elindítója egy, a  Szent József Házban 2013-ban tartott kiállításmegnyitót követően lépett oda Szarvas József színművészhez azzal a kéréssel, meséljen a Tündérkertekről. A beszélgetésből kiderült, hogy a színművész Kovács Gyula pórszombati erdésszel és Ambrus Lajos íróval évek óta az általuk Tündérkerteknek elnevezett földeken gondozott, Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák ügyét támogatja. Azóta Gallai Máté vallja, ezeknek a fáknak a jelenléte jelzésértékű, része a kultúránknak, létük összeköti a múltunkat és a jövőnket, hatással vannak a költészetünkre és gasztronómiánkra – és mindezek által egy fontos közösségépítő gondolatot is hordoznak. Mára közel száz Tündérkert található szerte az országban, van, amelyikben nyolcvanhárom őshonos gyümölcsfa él.

A beszélgetésünket követően vált szilárd elhatározássá Gallai Mátéban, hogy a valamikori illegális szemétlerakó helyén, a Szent József Ház kertjébe közösségi összefogással őshonos gyümölcsfákat telepítsenek. Varga Gábor plébános a kezdeményezés mellé állt, így 2014 tavaszán Kovács Gyula tizenhét facsemetével ajándékozta meg a békásmegyeri közösséget. A fákat helyi családok, egyesületek, kisebb közösségek „fogadták örökbe”, de van itt fája az ismert énekesnő, Szandi családjának és Bús Balázs polgármesternek is.

Ugyanebben az évben a Szent József-plébánia még egy művelt területtel gazdagodott: helyi civilek kezdeményezésre az Óbor-kör Környezetvédő és Kulturális Egyesület koordinálásával, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával közösségi kertnek adott otthont az egyházközség egy másik, korábban használaton kívüli földterülete is. A Tárkány-Kovács Balázs szakmai vezető által felügyelt kert célja kettős: a közösségi kertészkedés mellett lehetőség nyílik tudományos ismeretek és módszerek megismerésére is. A terület jelenleg húsz család számára biztosít egyéni és közös használatú ágyásokat, ahol zöldségféléket, bogyós gyümölcsöket, fűszereket, gyógynövényeket és gyümölcsfákat nevelnek a résztvevők. A kertészkedés kiváló közösségi tevékenység: különböző generációk találnak itt egymásra és találják meg a közös hangot. A társaság nem csupán a növényeket gondozza közösen, a kert olykor közös főzések helyszíne is – amikor kizárólag saját alapanyagokat használnak fel.

A kis földterületen ökológiai szemléletű gazdálkodás folyik, a természettel egységben dolgoznak, annak folyamatait és összefüggéseit támogatva, nem pedig ellene. Szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák nélkül, modern organikus kertészeti módszereket alkalmazva tevékenykednek. Az eszköztár két legfontosabb eleme a komposztálás és a talajtakarás. Különböző célokra három módszer lehetőségeit is kihasználják: van statikus, termo- és gilisztakomposztjuk. A saját, illetve a környéken gyűjtött zöldhulladékokat (levágott fű, összegyűjtött falevelek, ágnyesedék, kartonpapírok stb.) is komposztálják, amit utána felhasználnak a talaj táplálékháló építésére és támogatására, ami a növények egészségének, és bő termésének is az egyik alapja.

A hagyományos gyümölcs- és zöldségfélék mellett különlegességekkel is foglalkoznak. Kísérleteznek gombatermeléssel, nevelnek óriás sütőtököt, a fóliasátorban pedig egzotikus paradicsomféléket. Rendszeresen tartanak képzéseket, előadásokat, nyílt napokat, műhelygyakorlatokat különböző kertészeti témakörökben. Sokat dolgoznak itthon ismeretlen külföldi módszerek honosításán, a hazai körülmények között is jól működő, helyi változatok megteremtésén, és az eredmények megismertetésén az érdeklődőkkel.

A növények mellett az állatokra is odafigyelnek,  évek óta részt vesznek a Magyar Madártani Egyesület Madárbarát kert programjában is. Odúkat és etetőket készítenek, ezáltal élőhelyet és táplálékot biztosítva a madaraknak, akiknek a jelenléte nélkülözhetetlen a kert és környék egészséges ökoszisztémájának biztosítása szempontjából.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Agrárágazat.hu; Sikeradó.hu; Óbuda.hu; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria