Új felzárkóztató célú segélyprogramot indított a Katolikus Karitász

Hazai – 2017. július 21., péntek | 16:43

„Szép otthon” néven a segélyszervezet új felzárkóztató célú programot indított öt egyházmegyei karitászcsoport részvételével. A program célja, hogy a résztvevők szebbé, ápoltabbá tegyék saját otthonukat, környezetüket, ezáltal javítsanak életkörülményeiken.

A Pécsi Egyházmegyei Karitász, ahol a program június 1-jén indult, húsz családot von be a munkába. A program célja a rászoruló családok élet- és lakhatási körülményeinek javítása a család aktív, tevőleges közreműködésével, illetve hogy a résztvevők saját erejükkel, energiájuk, idejük befektetésével, munkájukkal törekedjenek otthonuk jobbá tételére.

A részt vevő családok feladatokat kapnak, amelyekkel rendezettebbé és szebbé teszik otthonukat. A munkát a Karitász eszközökkel, illetve tanácsadással támogatja; többek között lapátot, seprűt, kukát és festéket is kapnak a jelentkezők, és csak az adott feladatok elvégzését követően jutnak újabb eszközökhöz. A hat hónapig tartó program során a családok az egész lakókörnyezetüket szebbé, higiénikusabbá tehetik.

A Katolikus Karitász projektjei között már létezik az „Öngondoskodó családok” program, melynek keretében a rászorulók vetőmagot és -burgonyát, dughagymát kapnak, illetve segítséget ahhoz, hogy maguk termeljék meg a családnak szükséges élelmiszer egy részét. A vetés, a növénygondozás végül meghozza az eredményt, így rendszeres, felelősséggel járó munkát adnak a rászorulóknak.

A „Szép otthon” programot szintén azzal a céllal indították el, hogy a részt vevő családok tegyenek helyzetük fellendítéséért, a Karitász pedig cserébe eszközöket, módszereket, tanácsokat, segítséget ad, figyelmet és helyes irányt mutat.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Freestockphotos.biz

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria