Új ikonokat áldottak meg Nyíregyháza-Örökösföldön

Hazai – 2017. március 14., kedd | 9:03

Két új ikont áldott meg Szocska Ábel apostoli kormányzó március 12-én a nyíregyháza-örökösföldi görögkatolikus templomban. A festett Krisztus- és Mária-ikon a korábbi nyomtatott képek helyére kerül az ideiglenes ikonosztázionban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Két új alapképpel gazdagodott a nyíregyháza-örökösföldi görögkatolikus templom. Az ikonok, amelyek Makláry Teréz művei, egy hete kerültek a helyükre. Amikor a templomot felszentelték, akkor négy nyomtatott másolatot helyeztek el benne ideiglenes ikonosztázionként. Most a Krisztus- és a Mária-képet az adományozóknak köszönhetően kicserélték valódi, festett ikonokra.

Szabó Tamás örökösföldi parókus a nyomtatott másolatok és a festett ikonok kapcsolatát a digitális világhoz és a való élethez hasonlította. Szerinte amint a valóságban, egy valódi, „életszagú” helyzetben is a találkozásaink sokkal többet érnek, mint például egy digitális rendszerben, úgy a másolatokhoz képest a kézzel, az ikonfestészet szabályai szerint megfestett és megimádkozott ikonok sokkal élőbbek és sokkal mélyebben tudják megérinteni az embert.

Az új alapképeket Szocska Ábel áldotta meg szent liturgia keretében. Az apostoli kormányzó az ikonfestészet szabályait az életvezetéssel állította párhuzamba. Hangsúlyozta, nem mindegy, hogyan van megalapozva az életünk, milyen körülmények között élünk, hogyan nevelkedünk. Rámutatott arra, hogy a különböző szabályok szépen egymásra épülnek az életünkben, ami ezeknek köszönhetően lesz teljes. Kiemelte, hogyha helyesen éljük az életünket, és mindent annak megfelelően teszünk, ahogyan azt Isten előírja, akkor a mi mindennapjainkban is egyre kevesebb lesz a repedés, azaz a nehézség, a fájdalom, s annál inkább lesz szép és ragyogó az életünk, mint ahogyan egy helyesen, gondosan megfestett ikon.

A tervek szerint a közeljövőben a Szent Miklóst és a Szentháromságot ábrázoló ikonokat is festettekre cseréli az egyházközség. A hosszabb távú cél azonban, hogy ne csupán a négy alapkép kapjon helyet a templomban, hanem egy teljes ikonosztáziont is el tudjanak készíteni.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria