Új keresztet állítottak a váci Szent Rókus-kápolnánál

Hazai – 2017. augusztus 20., vasárnap | 18:09

Augusztus 16-án ünnepi búcsúi szertartás keretében Beer Miklós megyéspüspök és Csáki Tibor plébános Vácott felszentelte a Szent Rókus-kápolna új, immáron az épület előtti térségen felállított köztéri keresztjét.

A plébánia és az egyházmegye összefogásával két évvel ezelőtt gyönyörűen felújították a műemléki védettségű kápolna belső terét – e megújító munka folytatása a mostani keresztállítás. Korábban is állt egy kereszt a kápolnánál, de úgymond elrejtve, az épület hátsó oldalánál.

„Fontos, hogy a szeretet jelképei jól láthatóak legyenek, ezért is jelentős ennek a keresztnek a felállítása ezen a korábbinál hangsúlyosabb helyen” – mondta az ünnepi eseményen Csáki Tibor plébános, kiemelve ebben az ügyben is az önkormányzattal való építő együttmöködés jelentőségét, méltatva az adományozók, munkájukkal segítő mesteremberek hozzájárulását.

Az új kereszt talapzatán János evangéliumának egy részlete olvasható kőbe vésve: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Az 1740-es pestisjárvány Vác lakosságának egytizedét elpusztította: 385-en haltak meg. Egy év múlva Althann Mihály Károly püspök kápolnát emeltetett a betegek védőszentjének, Szent Rókusnak ajánlva, közadakozásból. A karéjos alaprajzú kápolna két mellékoltárát a Boldogságos Szűz és Szent Dizmás tiszteletére állították. A harang 1792-ből való.

A kápolna búcsúja 1744 óta a város fogadalmi ünnepe – a járványok távoltartásáért ajánlják fel minden év augusztus 16-án.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria