Ünnepség keretében kezdődött el a pusztaszeri Szentháromság-templom építése

Hazai – 2018. május 9., szerda | 9:02

Templom épül a Csongrád megyei Pusztaszeren. Május 7-én ünnepség keretében Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök; Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője; Máté Gábor polgármester és Antal Imre plébános elvégezte az első, jelképes kapavágásokat az építési telken.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Pusztaszer 1934-ben vált önálló településsé. Egykor kijelölték a templom helyét, ám később beépítették a telket – emlékeztetett Máté Gábor polgármester a május 7-i ünnepségen. A településen élők régóta szerettek volna katolikus templomot. Ezt többek között azzal is kifejezésre juttatták, hogy 2012 óta lovas zarándoklatokat szerveztek Pálosszentkútra, és kopjafát állítottak, amelyre minden évben újabb rovátkát véstek, egészen a tavaly június 24-én tartott alapkőletételig. Hogy felépülhessen a Szentháromság-templom, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Pusztaszer önkormányzata telket cserélt. A munkálatokat a kormány is támogatja anyagilag.

Öröm látni, hogy a közösség és őket képviselve a polgármester is szívén viseli a templomépítés ügyét – méltatta az összefogást Kiss-Rigó László püspök. Hozzátette: az, hogy az alapkőletétel után még „kapavágási ünnepséget” is szerveztek, jelzi, hogy a pusztaszeriek számára mennyire jelentős ez az építkezés.

A térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor arról beszélt az ünnepségen: fontos, hogy hamarosan Pusztaszeren is lesz hova betérni, ahol a keresztény közösség összegyűlhet elcsendesedni, imádkozni, Istenhez fordulni.

Germán Géza, az egyházmegye főépítésze elmondta, hogy a Dózsa György utcai telken egy 64 férőhelyes templom épül, és mellette egy húsz férőhelyes hittantermet alakítanak ki. Karzat is lesz, onnan lehet majd felmenni a 20 méter magas toronyba. Az infrafűtéshez és a világításhoz szükséges energiát napelemekkel biztosítják majd.

Érdekesség, hogy a templomtér egyik fala jórészt üvegből lesz, és zárható, lamellás rendszert alakítanak ki, melynek kinyitásával szabadtéri miséket is tartanak majd a Szentháromság-templomnál úgy, hogy a beltéri oltárt használják.

A beruházás nettó 122 millió forintból valósul meg; az építkezés a tervek szerint december 16-ára fejeződik be.

Az első, jelképes kapavágásokat Kiss-Rigó László megyéspüspök, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, Máté Gábor polgármester és Antal Imre plébános végezte el, majd a jelen lévő, térségbeli polgármesterek és a közösség tagjai – többek között az iskolások is – lapátot ragadtak, hogy részt vegyenek az építkezésben.

Forrás: Delmagyar.hu

Fotó: Delmagyar.hu; Pusztaszer Község Önkormányzata Facebook-oldala; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria