Vácott tartotta őszi rendes ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Hazai – 2017. szeptember 7., csütörtök | 13:56

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 5-én és 6-án Vácott tartotta meg őszi rendes ülését. Mohos Gábor, az MKPK titkára szeptember 7-én, Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a tárgyalt témákat.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – folytatva a tavaly megkezdett gyakorlatot – kihelyezett ülést tartott. Ezúttal Beer Miklós megyéspüspök meghívását elfogadva Vác adott otthont az őszi rendes ülésnek, amelynek kapcsán alkalom nyílt a helyi egyházi élet hagyományainak, régi és új értékeinek bemutatására is.

Az ülés kiemelt témája volt a reformáció kezdetének 500. évfordulója kapcsán a magyarországi reformáció történetének egyedülálló jellegzetességeit feltáró előadás, melyet Molnár Antal, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott.

A püspökök testülete hálásan köszöni mindazok nagylelkűségét, akik felhívásukhoz csatlakozva adományaikkal támogatják közel-keleti keresztény testvéreinket, hogy megrongált házaik, településeik újjáépítését segítve az MKPK hozzá tudjon járulni otthoni életük újrakezdéséhez. A gyűjtés eredménye jelenleg több mint 77 millió forint, amely mutatja sok magyar ember és család nagylelkűségét. Ehhez az összeghez a püspöki konferencia is hozzá kíván járulni tartalékkeretéből, és a végleges összeg ismeretében a következő hetekben egyeztetéseket folytatnak arról, hogy mely település vagy települések újjáépítéséhez tudnak konkrétan hozzájárulni. Amint ezek a kérdések tisztázódnak, tájékoztatják a közvéleményt az adományok felhasználásáról.


Egyházunk idén ünnepli a portugáliai Fatimában történt Szűz Mária-jelenések 100. évfordulóját. Ez alkalomból a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 13-án, pénteken, az utolsó jelenés évfordulóján országos zarándoklatot szervez a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplomhoz, amelyre minden egyházmegyéből várják a papokat és a híveket. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek lesz.

Az ünnep másnapján, október 14-én, szombaton 10 órától a Mária-jelenések évfordulójának alkalmából rendezett konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az eseménynek szintén a soroksári Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István király-plébániatemplom ad otthont.

A programokon való részvételhez kérik a zarándokcsoportok regisztrációját. Erről és a részletekről bővebb információt a katolikus.hu honlapon találhatnak.

Az ülésen döntés született arról, hogy a 2018 őszén Rómában tartandó, az ifjúság témájával foglalkozó püspöki szinódus előkészítéseként az MKPK Ifjúsági Bizottsága felmérés segítségével fogja megkérdezni a fiatalok véleményét az Egyházat érintő kérdésekről. Ez a kezdeményezés kapcsolódik a Püspöki Szinódus Titkársága által meghirdetett felméréshez, amely internetes kérdőív segítségével fog tájékozódni a témában.

Az előző évekhez hasonlóan október 1. és 31. között ismét megrendezik a Katolikus Kulturális Hetek programsorozatot, amelynek idei mottója: „Szent László nyomában”. Az eseménysorozat célja a katolikus kultúrán keresztül megismertetni, közelebb hozni az emberekhez Szent László személyét, a sajtó és a közönség figyelmét felhívni a kiemelkedő Árpád-házi uralkodó ma is aktuális példájára.

Az egyházmegyék színes programokkal, képzőművészeti kiállításokkal, irodalmi estekkel, Szent László életét bemutató színdarabokkal, pályázatok meghirdetésével kapcsolódnak be a programsorozatba.

Kérdésre válaszolva Mohos Gábor titkár elmondta, az MKPK szándéka, hogy a közel-keleti keresztények megsegítésére meghirdetett gyűjtés során befolyt adományok összegének nagyságrendje a püspöki kar kiegészítésével elérje az 500 ezer dollárt. Ez a gyűjtés kifejezetten azokon szeretne segíteni, akik ott élnek. Az adományt a helyi egyházi szervezetek közreműködésével használják majd fel, hiszen ők ismerik jól a helyi körülményeket. Korábban több püspök is járt a Közel-Keleten, és a tervek szerint az ősszel személyesen is tájékozódik majd egy magyar püspök az ottani helyzetről.

A Szent László példáját felvető kérdésre Mohos Gábor elmondta, a magyar állam konszolidációjához az uralkodó nagyban hozzájárult, az ő tevékenysége nélkül Szent István műve nem maradhatott volna fenn. Ezenkívül a „Szent László nyomában” eseménysorozattal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a lovagkirály életében milyen fontosak voltak a keresztény értékek, azok az erkölcsi alapelvek, melyek az évszázadok során sem változtak.

Egy másik kérdésre válaszolva Mohos Gábor arra is kitért, hogy a lombikbébiprogram témája nem szerepelt a konferencia ülésének napirendjén. Felhívta a figyelmet a Magyar Kuríron augusztus 27-én megjelent, az Új Emberben pedig szeptember 3-án olvasható cikkre, mely teológiailag és tudományosan is megfogalmazza az Egyház tanítását erről a kérdésről.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír
(bb)

Kapcsolódó fotógaléria