Varga László püspök mondott beszédet a homrogdi eucharisztikus ünnepen

2017. december 20. szerda 17:52

Magyarország egyetlen Krisztus Teste és Vére tiszteletére felszentelt templomában, Homrogdon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve eucharisztikus ünnepnapokat szerveznek. Advent második hetében, december 13-án tartották a harmadik találkozót.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Isten a szív csendjében beszél” – Varga László kaposvári megyéspüspök Kalkuttai Teréz anya gondolatával kezdte beszédét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község templomában. A főpásztor felidézte az ő első találkozását az Oltáriszentséggel, és az azóta egyre csak mélyülő kapcsolatát Jézus Krisztussal. Hangsúlyozta, a legfontosabb lépés, amelyet meg kell tennünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az Úr Jézushoz: el kell csendesednünk, és „minden idegszálunkkal az Úrra kell figyelnünk”.

Nincs könnyű dolgunk, hiszen „semmit tenni”, elcsendesedni és párbeszédet folytatni az Úr Jézussal egyáltalán nem könnyű. De a szeretet számára semmi sem lehetetlen – biztatott Varga László –, ennek a szeretetnek azonban mindig kölcsönösnek kell lennie. Amikor elkezdünk „semmit tenni” a Szentháromság jelenlétében, akkor egy élő, eleven szeretetközösségbe kapcsolódunk be: az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségébe. És már négyen vagyunk. Ahol pedig ez a közösség élni kezd, ott újabb közösségek születnek anélkül, hogy különösebben meg kellene azt tervezni.

A katekézist szentmise követte, melyet Varga László püspök a jelen lévő papok koncelebrálásával mutatott be. A szentmise alatt folyamatos gyóntatás volt, így senki nem távozott Jézus Krisztus különleges ajándéka nélkül.

Ezután szentségimádás következett, amit Galo Gábor szirmabesenyői plébániai kormányzó vezetett. Elmélkedésében párhuzamot vont a kohóban fehéren izzó vas és az Oltáriszentségben közöttünk lévő Krisztus vakítóan és hófehéren izzó szeretete között. Jézus persze nem elvakítani akar bennünket, hanem fényével irányt mutat és melegséget ad – fogalmazott Galo Gábor. 

A szentségimádás mottója ez volt: „Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem.”

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
eutanaziaba-segiteni-vagy-szeretettel-betakarni
Eutanáziába segíteni, vagy szeretettel „betakarni”?

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában egy éve jelent meg életvédelemről szóló kiadványunk: Vincenzo Paglia „Nővérünk, a halál” című kötete. A könyvhöz kapcsolódva Beran Ferenc erkölcsteológus írt cikket.

2018. november 16. péntek
huszonot-eves-gyori-apor-vilmos-iskola
Huszonöt éves a győri Apor Vilmos-iskola

1993. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a győri Apor Vilmos Iskolaközpont. Az iskola diákjai és pedagógusai püspöki szentmisével és kiállításmegnyitóval ünnepelték meg a 25. évfordulót november 11-én.

2018. november 15. csütörtök