Vasmiséjét ünnepelte Gál Imre

Hazai – 2017. május 4., csütörtök | 9:46

Pappá szentelésének 65. évfordulóján, április 20-án mutatott be ünnepi szentmisét lakóhelyén, a Győri Egyházmegyei Papi Otthon kápolnájában Gál Imre nyugalmazott plébános.

A szentmisén koncelebráltak Németh László általános püspöki helynök, Winkler Zsolt öttevényi plébános, valamint az otthonban élő paptestvérek. Jelen voltak az otthon lakói, dolgozói, Imre atya egykori hívei és tisztelői.

Gál Imrét 1952. április 20-án Papp Kálmán megyéspüspök szentelte pappá az „öregszeminárium” könyvtárkápolnájában, jelenlegi lakóhelyén.

„Évtizedek óta hagyomány, hogy januárban imahetet tartunk a Jézus Krisztusban hívők egységéért. Az idei év különösképpen fontos, hisz éppen ötszáz éve indult el az a megújító, átalakító folyamat, amelyet reformációnak nevezünk” – kezdte szentbeszédét az ünnepelt. Ezután személyes élményeken, történelmi eseményeken keresztül világított rá arra, hogy családjában, szülei, nagyszülei korában a különböző vallások milyen módon viszonyultak egymáshoz. 

„Hálaadásra kötelez a mai nap, az, hogy ezt az évfordulót megértem – mondta Imre atya. – Megismétlem most azokat a hálaadó szavakat, melyek öt évvel ezelőtt, a gyémántmisém alkalmából ugyanebben a kápolnában hangzottak el: »Mit adhatnék én az Úrnak a sok jóért, amit ő nekem juttatott? Fölemelem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.«”

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria