Veres András püspök megáldotta a soproni Szent Orsolya Tagóvoda új játszóterét

Hazai – 2017. február 23., csütörtök | 17:21

Veres András győri megyéspüspök február 20-án megáldotta a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium új játszóterét – tájékoztatott Kovács András igazgató.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az óvodások a Hallgatag erdő… című Gryllus-dallal köszöntötték a főpásztort, aki az új játszótorony megáldására érkezett a Lővérekben található óvodába.

Veres András, miután rövid liturgia és közös imádság keretében megáldotta a „Mária-torony” elnevezésű játszóvárat és az új udvari játékokat, Isten segítségét kérte, hogy a gyerekek mindig örömüket leljék a játékokban. 

Oláh-Locsmándi Zsófia óvodavezető, igazgatóhelyettes köszöntőjében úgy fogalmazott, a soproni Lővérek erdeje kincseket rejt: ezt az óvodát és a benne játszó gyermekeket, akik itt tölthetik óvodás éveiket. „Nagyon várjuk már, hogy végre megérkezzen a tavasz, és több időt tölthessünk óvodánk kertjében, hisz nagy örömünkre udvarunk szép, új játszóvárral bővült, mely a Győri Egyházmegye támogatásával valósulhatott meg” – tette hozzá az óvodavezető.

Oláh-Locsmándi Zsófia elmondta, az új játszótér kialakítására a régi és balesetveszélyes játszóvár hatósági kötelezettséggel történő elbontása után került sor. Az új játszóeszköz a győri püspökség támogatásával tavaly karácsonyra készült el.

A gyerekek azonnal birtokba vették a játékokat, és az ároni áldással mondtak köszönetet a főpásztornak.

A korábbi Árpád-házi Szent Margit Óvoda az idei tanévtől a Szent Orsolya Gimnázium és Általános Iskola tagintézményeként működik.

Fotó: Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium (Sopron)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria