Versekkel köszöntötték Csuja Imre színművészt a máltai hajléktalanszálló lakói

Hazai – 2017. március 8., szerda | 15:04

Az Örkény Színház színésze több alkalommal lépett már fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vonat – Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelyén, ahol március 3-án önzetlen szolgálatáért mondtak neki köszönetet az ott élő emberek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Ez a fajta karitatív tevékenység egyrészt misszió számomra, másrészt én így reagálok a közéletre. Nem sajnálkozom, szánakozom, hanem elmegyek egy hajléktalanszállóra verset mondani, és utána még beszélgetünk egy jó órát” – mondta Csuja Imre színművész a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál tartott önálló estje után. A „Vonat” hajléktalanszállón a színész egyórás verses estet tartott, melynek kezdetén Kenesey Balázs, a szálló vezetője és Romhányi Tamás, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője köszöntötte, és kérte, foglaljon helyet, mert ezúttal nemcsak ő hozott „versadományt”.

„Csuja Imrét ebben a közegben nem kell bemutatni. Több helyről ismerhetjük őt, megismertük elsősorban színészként moziból, színházból, televízióból” – mondta a kommunikációs vezető. „Azután egy felajánlásnak köszönhetően elkezdett máltai intézményeket látogatni, eljött hajléktalanszállóra és idősotthonba, olyan helyekre, ahol az ott élő emberek már nem járnak színházba. Ezért ő házhoz hozott nekik egy darabka színházat, amiért nagyon hálásak vagyunk. Akkor megismerhettük őt személyesen is, és bár színészként járt nálunk, egy-két dolgot mégis megtudtunk róla, például azt, hogy mennyire jó ember. A mai alkalom előtt arra gondoltunk, nem illendő, hogy mindig csak mi kapunk ajándékot tőle, ezért egy jelképes ajándékkal mi is szeretnénk kedveskedni neki.” A hajléktalanszálló két lakója adta át a „szóbeli meglepetést” a színésznek. Raffael Attila először saját, Elveszíthetetlen öröm című versét, majd Ady Endre Őrizem a szemed című költeményét adta elő. „Én ezt az Ady-verset akkor ma már nem fogom elmondani, ennél jobb értelmezése úgy sincs” – köszönte meg a versajándékot a színművész.

Csuja Imre több interjúban is beszélt a Máltai Szeretetszolgálat vonatszállóján tartott előadásairól, és arról, hogy egészen másképp hangzott a Nyugati pályaudvar mellett álló átalakított szerelvényen József Attila Eszmélet című műve. „Egyszer csak ott ült előttem hetven-nyolcvan végtelenségig kiszolgáltatott, magára maradt, hajléktalan ember a »kultúrkupéban«. Mintha csak ők maguk írták volna azt a verset. Aztán a Himnusz, a Szózat… ott, egy külvárosi, sötét pályaudvaron egy vagonban, a társadalom leginkább magukra hagyott tagjaival… na, az egy életre meghatározó élmény” – idézte fel élményeit a színész 2016 októberében az Origo.hu-nak adott interjújában.

József Attila Eszmélet című versével mondott köszönetet a „Vonat” lakói nevében a szintén ebben a máltai intézményben ideiglenesen otthonra talált Domina István. „Ez a vers sokszor átsegített, amikor padlón voltam. Ez is kimarad ma este, mert ezt a verset maga után már nem lehet elmondani” – fejezte ki elismerését a Jászai Mari-díjas színművész.

A versajándék után Romhányi Tamás köszönőoklevelet adott át, melyet Kozma Imre látott el aláírásával, s mellyel a rászoruló emberek nevében mond köszönetet a szeretetszolgálat az Örkény Színház művészének önzetlen szolgálatáért. A szeretetszolgálat alelnöke nevében egy, a Máltai Lovagrend számára palackozott pezsgőt adott át a kommunikációs vezető, valamint Vecsei Miklós levelét, aki távollétében így fejezte ki háláját a színésznek: „Isten áldjon meg mindazért, amit a legkisebbekért teszel.”

A meglepetés-előadás után Csuja Imre Petőfi Sándor Anyám tyúkja című művével kezdte estjét, felidézve a versekhez kötődő első, még falun szerzett élményeit. A nagyszobáról, a sámlikról, a falu egyetlen tévéjéről szóló anekdotákhoz a szálló lakói is hozzászóltak, ahogy a versek közül is többet együtt mondtak félhangosan a színésszel. „Arany János Családi körében van két sor: »Rettenve sikolt fel, amelyik belényul: / Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát...« – itt mindig megállok, és várom, hogy a közönség bemondja: »kis nyúl«. És be is mondják” – meséli a színész. Radnóti, Petőfi, Ady, Heltai és Vörösmarty után az est végén Örkény István Tóték című művéből idézett Csuja Imre, aki a dramatizált változatban az Örkény Színház előadásában Tót Lajost játssza. A közönség aktív közreműködésével idézték fel a kisregényt, a filmet és az előadást, melyre a színész több hajléktalan embert is meghívott anyaszínházába. Az előadás után közel egy órán át beszélgetett a színész a szállón élő hajléktalan emberekkel. „Sokat nevettünk is, mert elképesztően víg kedélyű emberek, ismerik a filmjeimet, szinkronmunkáimat, láttak a színházban. Remélem, hogy a mai előadással is derűsebbé tettem a napjukat” – mondta, és hozzátette: „Nem a díjakért csinálja az ember ezt a szakmát. Nem akarom, hogy dicsekvésnek tűnjön, de erre az oklevélre büszke vagyok. Ugye lefotóztátok?”

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria