Videobloggerek is bekapcsolódnak az idei 72 óra önkéntes akcióba

Hazai – 2017. szeptember 22., péntek | 14:00

A „72 óra kompromisszum nélkül” szociális önkéntes akciót idén tizedik alkalommal rendezi meg október 12. és 15. között a három történelmi keresztény egyház Magyarországon. Az akció keretében összefogásra hívják a fiatalokat, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért.

Az ország bármely pontján élő diákok október 1-jéig a 72ora.hu honlapon regisztrálhatnak. Idén a rendezvény fővédnöke Lábas Viki, a Margaret Island
énekesnője és Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, akik az önkéntes munkát igen fontosnak tartják, így szívesen állnak az akció mellé.

A jubileumi önkéntes akció népszerűsítéséhez a közösségi médiában aktív fiatal videobloggerek is csatlakoztak. Szeptemberben közös reggelire hívták őket a szervezők, ahol nem maradhatott el az önkéntes munka sem: egy miniprojekt keretében közösen készítettek dekorációkat a Pető Intézet Óvodájának, így hangolódtak együtt az októberi eseményre.

Aviana Rahl büszkén csatlakozott az akcióhoz: „Életem első komoly önkéntes projektje után azt éreztem, enyém a világ. Olyan érzéseket adott az, hogy segíthettem másokon, minden érdek nélkül, puszta jó szándékból és tenni akarásból, hogy azt kívánom, mindenki tapasztalja meg ezt az élményt a maga szintjén. Mindenki kapjon az önzetlenségéért egy ölelést, egy »Köszönöm!«-öt, néhány kedves szót, egy vállveregetést vagy csak egy biccentést, egy hálás szempártól. A 72 óra alatt hiszem, hogy lesz rá lehetőségem!”

Nasz Dani, akinek videócsatornáját több mint 120 ezer fiatal követi, örömmel kapcsolódott be a közös munkába: „Szerintem az önkéntesség azért fontos a mai világban, mert kevés olyan ember van, aki segít másoknak önzetlenül, nem vár viszonzást cserébe. Ez hatalmas érték szerintem a mai világban. Azért csatlakoztam a 72 órához, mert az életem egyik legfontosabb része, hogy adok. Természetesen önzetlenül. Szeretem a pozitív közösségeket, amelyek így összefognak, és maradandó élményt tudnak maguknak szerezni, úgy, hogy másokat is boldoggá tesznek. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”

A „72 óra kompromisszum nélkül” akció honlapjának regisztrációs felületén lehet jelentkezni közhasznú feladatokra, például intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az akció keretében vállalt munkák iskolai közösségi szolgálatként is végezhetők. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt felhívják, hogy október második hétvégéjén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá.

„Mutasd meg, hogy mi, fiatalok – mint a jövő döntéshozói – jobbá tudjuk tenni a világot” – ennek a mottónak a jegyében a 72 óra program jubileuma alkalmából filmpályázatot írtak ki az akció célközönségének, hogy felhívják a társadalom figyelmét az önkéntesség fontosságára, a fiatalokban rejlő erőre, elkötelezettségre és segítőkészségre. A pályázatra október 4-ig várják a kisfilmeket.

Forrás és fotó: 72 óra kompromisszum nélkül

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria