Videosorozat készült a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség missziós munkájáról

Hazai – 2018. január 8., hétfő | 16:21

Tavaly októberben videosorozat indult a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (VEIL) hivatalos honlapján, a Mente.hu-n, amelynek utolsó része decemberben jelent meg.

A videók megtekinthetők a VEIL hivatalos YouTube-csatornáján. A sorozattal, amely a Rólunk címet kapta, az volt a készítők célja, hogy bemutassák az ifjúsági lelkészség által végzett missziós feladatokat és a misszióban részt vevő munkatársakat. Az első részben a lelkészség tavaly július 31-ig hivatalban lévő előző ifjúsági lelkésze, Farkas László mesél a kezdetekről és a misszió indulásáról. A második részben a Váci Egyházmegye régióinak kialakulásáról és történetéről esik szó, de külön rész foglalkozik például az egyházmegye településein missziós munkát végző munkatársakról, az úgynevezett „terepi emberhalászokról”, illetve az egyházmegye ifjúsági vezetőképzőjéről, a Kovászolóról vagy az egyházmegyei régiók találkozóiról, táborairól tudósító MenteMédia Misszióról is.

A Rólunk sorozat mellett egy négyrészes videosorozat is készült, amelyben a misszióban részt vevő fiatalok tanúságtételei hangzanak el. Ez a rövidebb sorozat a Tanúságtevők címet kapta.

A két sorozat részein kívül a lelkészség egyházmegyei működéséről és közösségi alkalmairól további kisfilmek is találhatók a Mente.hu honlap „Videók” menüjében, illetve az oldal hivatalos YouTube-csatornáján.

Emellett az oldalon az utóbbi néhány hónapban megjelent írások is részletesen bemutatják a misszióban részt vevő személyeket, feladatkörüket, tevékenységüket.

A VEIL fő célja az, hogy a Váci Egyházmegye valamennyi településén legyen egy működő, krisztusi ifjúsági közösség.

Forrás és fotó: VEIL

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria