Voltál már szerelmes? – Családórán a boldogság nyomában

Hazai – 2019. február 17., vasárnap | 15:02

A családi életet, házasságot, párkapcsolatot, gyereknevelést a középpontba állító konferenciára hívták az érdeklődőket február 15-én Kecskemétre. A házasság hetéhez kapcsolódva a Családi Életre Nevelés programját mutatta be a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár adott otthont a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) és a Bácsalmási Római Katolikus Plébánia közös szervezésében megvalósult Jövőnk a család című konferenciának. A kecskeméti könyvtár épülete az a hely, amibe rögtön beleszeret az olvasásbarát ember. Ide várták a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda nyolcadik osztályos tanulóit, valamint azokat az érdeklődőket, akik meg akarták ismerni a SZÉK közel harmincéves Családi Életre Nevelés (CSÉN) programját, mely az önismeret, a jellemfejlődés, a nemi identitás, a szexualitás és párkapcsolat témaköreinek áttekintésével készíti fel a fiatalokat a boldog felnőtt életre, előmozdítva az ember erkölcsi fejlődését.

A kulisszát nem csak a könyvek adták – a Piaristák teréről a nagy ablakokon keresztül betekint a könyvtárba a rend temploma és iskolájának épülete. A meghívás konferenciára szólt, de a CSÉN-program szemléletének megfelelően nem frontális előadás részesei voltunk. CSÉN-mentorok – Déri Éva biológus és Agócs Andrea szociálpedagógus, katolikus hitoktató, mentálhigiénés szakember – tartottak a meghívott piarista diákokkal bemutató családórát. A szervezők így élményszerűen mutatták be, mit jelent a CSÉN, utána pedig fórumra hívták a részt vevő felnőtteket, értékelni, kérdezni, értelmezni, megismerni a látott gyakorlat elméleti hátterét.

A diákok már harmadik éve vesznek részt a CSÉN-programban. Ebben a tanévben a kiemelt téma a szerelem, ez a családóra is ennek, a számukra oly izgalmas területnek néhány kérdését járta körül. Ki az igazi? Mit várok el tőle? Hogyan alakul ki az együtt járás? Mik egy párkapcsolat lépcsőfokai és azokhoz milyen fokú intimitás tartozik? Mit jelent a szakítás és mik a következményei? – a bemutatón ezekre a kérdésekre keresték együtt a választ.

Bár már gyakorlott társaságról van szó, mégis megilletődötten ültek le a gyerekek az érdeklődők előtt nagy körben elhelyezett fotelekbe. Éva és Andrea bátorító kérdései és a feloldódást, ráhangolódást célzó játékos feladat segítettek megérkezni. Nehezen indult el a beszélgetés, a gyerekeket sokan figyelték, de a módszernek – interaktív, dinamikus, szemléltető – köszönhetően egyre jobban belemelegedtek a beszélgetésbe, és az óra közepén már megfeledkeztek arról, hogy bemutatón vannak. Oldottak, nyitottak voltak, elmélyedtek a kérdésekben.

Éva és Andrea mindvégig azzal a tartalommal dolgozott, amit a gyerekek összeadtak. Nem vitték bele az órába azt, amit ők, felnőttként helyesnek tudnak, nem értékelték negatívan, amit esetleg nem tartanak megfelelőnek. Ám megerősítették az elhangzottak közül, ami az adott helyzetben erkölcsileg a legjobb volt. Folyamatosan kérdeztek, senkibe nem fojtották bele a szót, rákérdezve a gyerekek véleményére állásfoglalásra késztették őket. A foglalkozás célja az volt, hogy élményeket adjon. Így például a két egymásba szerető embert jelképező két piros szív összekapcsolódását gémkapcsokkal „erősítették meg”. A szakítást jelképezve Éva valóban szakított. A gyerekek felszisszentek. A tépett papírdarab látványa segített átélni a szakítás okozta mély sebzettséget.

Az óra teret adott a beszélgetésre, a problémák felvetésére. Azáltal, hogy a vezető nem helytelenített, hanem megpróbált elgondolkodtatni, sokkal biztosabban közvetítette az értékeket, mintha megmondta volna a „tutit”. A módszerben kulcsfontosságú volt a megjelenítés, a szimbólumok használata, a személyes átélés, a dolgok nyílt kimondása. A példa pedig azt mutatta, a gyerekek nyitottak: élvezték az órát, őszintén kimondtak dolgokat és partnerek voltak a tisztázásban.

Az órát követő fórumon Hortobágyiné Nagy Ágnes, a CSÉN-program alapítója, szakmai felelőse; Hortbágyi Tibor, a SZÉK elnöke; valamint Endrédy Orsolya szociálpolitikus vezetésével a felnőttek is saját élményt szerezhettek a CSÉN-program módszereiből, majd Endrédy Orsolya nyújtott rövid betekintést a programot meghatározó elméletbe.

Carl Rogers pszichológus személyközpontú módszere és Lawrence Kohlberg pszichológus modellje az ember erkölcsi fejlődéséről adja a CSÉN elméleti alapját. A legfontosabb cél az értékek bensővé tétele, és az, hogy az ezek alapján hozott döntések mentén alakítsa az egyén az életét, ne a társadalmi konvenciók, a külső környezet, a tekintély határozza meg a viselkedését. Ezt az elméleti alapot egészíti ki Martin L. Hoffman pszichológusnak az erkölcsi előrelépést az empátia fejlődésével magyarázó elmélete. Moshe Blatt modellje alapján írják le annak útját, a nevelő hogyan válhat képessé a gyerekek erkölcsi szintjének befolyásolására. Ezt egészítik ki Váriné Szilágyi Ibolya szociálpszichológus és Szekszárdi Júlia pedagógus vizsgálatai, melyeket magyar fiatalok körében végeztek el annak feltárására,  mik nálunk ennek a folyamatnak az optimális feltételei.

Ebből a komplex folyamatból kaptunk ízelítőt Kecskeméten. A CSÉN szakmai kidolgozói az eltelt közel harminc évben sokfelé elvitték a boldog családi életet elősegítő programjukat. Jelen vannak a Váci Egyházmegye 19 iskolájában, és országszerte elszórtan több intézményben. A módszert azok viszik tovább, akiket egy-egy bemutató megérint, vállalkoznak a képzésre, és maguk is CSÉN-mentorok lesznek.

Idén is több képzést indítanak – mondta el Hortobágyiné Nagy Ágnes szakmai felelős. Márciustól Kecskeméten, az önkormányzat támogatásával, valamint az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében Nagymaroson kezdődik 45 órás módszertani felkészítés.

A CSÉN most egyike a Nemzeti Alaptanterv szabadon választható órakeret terhére oktatható programjainak – tudtuk meg a szakmai felelősöktől. Endrédy Orsolya kifejezte reményét, hogy ez így is marad. A szakmai felelősök mindent megtesznek azért, hogy érvényt szerezzenek ennek az élethivatásra felkészítő programnak, annak érdekében, hogy a fiatalok nagyobb eséllyel élhessenek kiegyensúlyozott házasságban és boldog családban.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria