Zalaszentgrót díszpolgára lett a város plébánosa

Hazai – 2018. augusztus 25., szombat | 13:02

Építésének 260. évfordulóját ünnepelte a zalaszentgróti Szent Imre-templom augusztus 20-án. Az évfordulón Márfi Gyula veszprémi érsek mutatott be szentmisét Bizderi János plébánossal, aki a szertartás utáni városi ünnepségen vette át díszpolgári címét.

Az érseki szentmisét követően a Templom téri színpadon folytatódott az ünnepség. Baracskai József polgármester beszédében elmondta, hogy a szentgrótiak számára kettős ünnep a mai, hiszen Szent István király mellett a 260 éve épült templom jubileumát is ünneplik. A templomot az egykori szentgrótiak nehéz évek, évtizedek után a Batthyány család segítségével építették.

„Nem volt olyan zsarnok hatalom, nem született olyan kegyetlen hadvezér, aki elvehette volna szentgróti eleinktől azt a három dolgot, amely ma is összetartja az itt élőket: az Istenbe vetett hitet, a közösség iránt érzett felelősséget és az embertársak felé táplált szeretetet – hangsúlyozta a polgármester, majd Manninger Jenő ország­gyűlési képviselő mondott beszédet Szent István gondolatainak, intelmeinek aktualitásairól. Az ünnepségen Márfi Gyula veszprémi érsek Szent István államalapító munkájáról, s a kereszténységet ma fenyegető veszélyekről szólt.

A beszédek után Baracskai József polgármester az önkormányzat képviselő-testülete nevében a város közösségi és vallási életében végzett munkájának méltó elismeréseként Bizderi János főesperes, kanonok, plébánosnak Zalaszentgrót Város Díszpolgára kitüntető címet nyújtott át.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Szalay Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria