A zalavári bencés monostor ezeréves jubileumára készülnek

Hazai – 2017. május 22., hétfő | 14:50

A zalavári és zalaapáti bencés és nemzeti értékek megmentését szolgáló konferenciát tartottak május 18-án a zalavári Várszigeten. A rendezvény a 2019-es millenniumi eseménysorozat előkészítő programja volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szent István király 1019-ben alapította újjá Zalaváron a Szent Adorján tiszteletére emelt bencés monostort, mely 1702-ig állt Zalavár-Várszigeten. A felrobbantott épületet nem újították fel; a török kiűzése után a bencések Zalaapátiban építették újjá monostorukat, mely nevében vitte tovább egykori örökségét.

A közeledő ezeréves évfordulóra készülve hirdette meg a két település – Zalavár és Zalaapáti – polgármestere a Bencés és nemzeti értékeink megmentése című konferenciát, hogy partnereket keressen a millennium méltó megünneplésére. Horváth Ildikó zalavári polgármester köszöntője után Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát nyitotta meg a rendezvényt. Hangsúlyozta: az, hogy szeretnénk megismerni a múltunkat, nem romantika és nosztalgia, nem csak esztétikai élmény. A gyökereinket, a kezdetet faggatjuk, és onnan várjuk a választ.

A megyei önkormányzat zalavári fejlesztéseit és a jövőre vonatkozó lehetséges terveket, megoldandó problémákat Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke ismertette, kiemelve, hogy a következő megvalósítandó feladat a „történelmi emlékhely” minősítés megszerzése lesz.

A konferencián a zalavári ásatásokat vezető Szőke Béla Miklós, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének munkatársa és Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa ismertette Zalavár Karoling-kori örökségét és a bencés monostor történetét. A szakmai előadásokat követően bemutatták a feltárások helyszínét.

Az apátság történelmi útját követve a konferencia az egykori zalaapáti bencés monostorban folytatódott, ahol Bóka Tibor zalaapáti plébános és Takáts István veszprémi érseki kancellár köszöntötte a résztvevőket. Zágorhidi Czigány Ákos a bencések zalaapáti történetét ismertette; Vincze Tibor zalaapáti polgármester a jövőre vonatkozó terveket foglalta össze.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye; Zala.hu; Zaol.hu

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria