„Drukkeresztények” – Istenes focirajongók a „Szólj be a papnak!” csapatából

2018. április 13. péntek 19:58

Az április 14-i, szombati DVSC–FTC focimeccs előtt egy református, zöld-fehér szívű lányt és egy katolikus lokista srácot kérdezett meg a „Szólj be a papnak!” blog arról, hogy keresztényként hogyan élik meg a futball szeretetét, a szurkolást és a táborok közti összecsapásokat.

A két interjúalany, Dezső Kinga és Gyarmati Ádám a Szólj be a papnak! önkéntescsapatát erősítik.

– Hogyan élitek meg keresztényként a szurkolást egy focimeccsen? Totál benne vagytok az ellenfél, a bíró és a rivális szurkolók szapulásában, vagy vannak bizonyos határok?

Kinga: Magyarország legnagyobb szurkolótáborral rendelkező csapatának, a Ferencvárosnak vagyok fanatikus és elkötelezett szurkolója. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az egy-egy meccsen elhangzó trágár szurkolói rigmusok hogyan egyeztethetők össze a kereszténységgel. S mint azt tudjuk, a Fradi-meccseken ezekből nincs hiány... Véleményem szerint egy keresztény ember is ugyanúgy részese lehet a közös üvöltözésnek egy meccsen, ez hozzátartozik a lelátói kultúrához, de ennek is vannak különböző fokozatai.

Ami engem illet, természetesen alig várom a meccseken, hogy teli torokból buzdíthassam a csapatot, sőt – meglepő lehet, de – nálam egy bizonyos határig az ellenfél, a rivális szurkolók vagy a bíró szapulása is belefér. Jó példa erre a „Ki nem ugrál, sz*r újpesti!” vagy a „Mocskos lilák!” rigmus, aminek elhangzása a meccseken szinte természetesnek hat, és nálam is simán belefér minden ehhez hasonló. Vannak azonban olyan trágár vagy rasszista dalok, amikkel nem tudok azonosulni, azokat természetesen nem énekelem, ilyen egyszerű.

Ádám: Őszintén szólva nem csinálok nagy gondot ebből. Más embereket szidni a való életben sem szeretek, így a meccsen sem teszem. Nem hiszem, hogy ezzel jobb lenne nekem… Ez persze nem azt jelenti, hogy néha ne emelném fel a hangom egy-egy téves döntés, csúnya belépő esetén, vagy hogy ne lennék nagyon mérges napokig egy vereség után.

– Szoktatok imádkozni a meccsek, a csapatotok kapcsán? S ha igen, akkor milyen témakörben?

Kinga: Szokásnak nem nevezném, túlzás lenne azt állítanom, hogy a mindennapos imáimban szerepel a Ferencváros, de természetesen megesik, hogy imába fogalom szeretett csapatomat. Bizonyára a nem Fradi-szimpatizáns futballszerető emberek is tudják, hogy az év legfontosabb mérkőzései az Újpest ellen játszott derbik, amit legutóbb március 31-én, nagyszombaton rendeztek meg. Nekünk, hívő embereknek természetesen a nagyhét kiemelkedően fontos periódusa az évnek, s mivel húsvétra hazautaztam, elmentem a falunkban este 5 órakor kezdődött nagyszombati istentiszteletre. Természetesen a derbi kellős közepére esett. Megnéztem a mérkőzés első félidejét, majd elindultam az istentiszteletre, szóval láttam is, meg nem is... Az istentisztelet alatt viszont elég sokszor elhangzott imáimban az „Istenem, segítsd meg a Ferencvárost az Újpest ellen!” mondat. S hogy meghallgatásra talált-e, azt nem kétlem – szóval biztosan a csapatom nem tette hozzá a magáét, mivel az eredmény 0:0 lett.

Ádám: Nem szoktam.

– Mit választanátok inkább egy meccs kimenetelének: a csapatotok egy tisztességes, sportszerű küzdelemben alulmarad, vagy egy jogtalan 11-essel nyer a legvégén?

Kinga:  „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van, és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért, és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!” – bizonyára sokan ismerik egykori legendás játékosunknak, Simon Tibinek ezt a sokat citált gondolatát. Tehát ezt alapul véve nyilvánvalóan én is könnyebben megbocsátom a csapatnak, ha tisztességes küzdelemben alulmarad.

Futballberkeken belül talán a legnagyobb közhely, hogy a focit gólra játsszák, ami vitathatatlan tény, szóval a jogtalan 11-essel szerzett gól is gól. Ilyen esetben hajlamosak vagyunk az elfogultságra, és átsiklunk saját csapatunk szabálytalansága felett. Gyarló szurkoló lévén ez alól én sem vagyok kivétel, szóval, ha választanom kell, akkor egyértelműen a második, kis szidalmazás az ellenfél részéről, és elfelejtik, az eredmény viszont megmarad. És egyébként sem a játékosaink vagy mi, drukkerek vagyunk a hibásak, hanem a spori, aki rosszul ítélt.

Ádám: A videobírót egyre több helyen használják, ezáltal pedig talán értelmét veszti majd ez a kérdés. Kicsit álszent dumának hangzik, de számomra a tisztességes vereség a szimpatikusabb. A bundázás, a színészkedés, a durva és felesleges szabálytalankodás mind-mind elvesz egy keveset a sport szépségéből.

– A hétköznapokban felvállaljátok-e, és ha igen, milyen mértékben a szurkolói éneteket? Vagy ez csak a meccsnapra korlátozódik?

Kinga: Természetesen felvállalom a hétköznapokban, a szurkolói énem is hozzám tartozik, nem érezhetek másként akkor sem, ha éppen nincs aznap mérkőzés. Nálam ez azért is érdekes, mert itt, Debrecenben ritka, hogy valaki nem a Lokinak szurkol, és feltűnő lehet, ha valaki órán Ferencváros feliratú füzettel jelenik meg, pláne, ha lány az illető. Velem ez gyakran megesik, és bevallom, ez kicsit provokáció is a részemről... Szeretem Debrecenben is hangoztatni, hogy én bizony nem annak a csapatnak szurkolok, amelyiknek a stadionjára rálátok a koliszobám ablakából. Ez a meccsnapokon kívüli „felvállalás” pedig a közösségi médiában jelenik meg legmarkánsabban, ugyanis a Facebook- vagy Instagram-profilomon elég gyakoriak a focival, s különösen a Fradival kapcsolatos posztok, sztorik. Viszonylag ritkán jutok el a budapesti mérkőzésekre, de azt szerintem nem szükséges különösebben részletezni... Ott teljesedik ki igazán a szurkolói én: Fradi mez, sál, hideg sör, és zúghat a „Hajrá, Fradi, hajrá, Fradi, hajrá, fiúk, mert fő a győzelem...!”

– Gyülekezeti közösségben téma-e a foci?

Kinga: Mivel az én gyülekezetemben (Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet) nem nagyon ismerek olyan embert, aki hozzám hasonlóan fanatikus szurkolója lenne akár külföldi, akár magyar klubcsapatnak, ezért nem igazán szokott ez előkerülni. Nyilván ha lenne, akkor biztosan beszélnénk róla. S gondolom nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy az otthoni gyülekezetemben (Magosligeti Református Egyházközség) – ahová főként idős és középkorú nők járnak – még annyira sem szokott szóba kerülni a foci.

Ádám: Igen, általában a sekrestyéssel és egy barátommal együtt hárman, ha nem is hetente, de kéthetente biztosan megvitatjuk a múltbeli eredményeket, és persze a jövőbeli meccsekről is ejtünk pár szót.

– Ha van olyan barátotok, aki másik csapatnak drukkol, egy-egy meccs mennyire okoz feszültséget közöttetek?

Kinga: Van néhány olyan ismerősöm, aki UTE-szimpatizáns, vagy esetleg más magyar csapatnak szurkol, de természetesen ez sosem okoz komoly feszültséget, inkább csak ugratjuk egymást. Időnként megkérdezzük egymástól, hogy hogyan szurkolhat valaki egy „ilyen” csapatnak, és jót nevetünk rajta. Fociszerető ember lévén nemcsak a magyar bajnokságot követem figyelemmel, hanem, amennyire időm engedi, igyekszem belenézni a BL mérkőzéseibe is (a magyaron kívül más nemzeti bajnokságokra sajnos nem jut idő). Az egyik legjobb barátom óriási Barcelona-drukker, én pedig nem igazán szeretem őket, az viszont tény, hogy a játékukban ritkán találni kivetnivalót. Éppen ezért bármilyen apró hibájukat képes vagyok háromszorosára nagyítani, ugyanis nagyon szeretem ezzel bosszantani őt, s ha a meccs alatt az őrületbe is kergetem, természetesen a végén mindig nevetünk rajta. Komoly összetűzésem még, hála Istennek, senkivel sem volt a foci miatt, és remélem, a jövőben sem lesz erre példa.

Ádám: Nekem személy szerint nagyon sok barátom van, aki fradista. Ez debreceniként sokaknál kiverné a biztosítékot, de mi ezt teljesen jól kezeljük. Én az egyik, ő a másik csapatnak, mindketten pedig egy jó meccsnek szurkolunk! Nem egy alkalommal voltam már kint úgy meccsen, hogy a barátaim között legalább egy valaki a Debrecen ellenfelének szurkolt. Nincs ebben semmi rossz. Ha pedig nyerünk, utána persze hónapokig tudom ezzel húzni az agyát.

– Mi a tippetek az április 14-i DVSC–FTC mérkőzés végeredményére?

Kinga: Egyértelműen a vendégcsapat visz haza Budapestre 3 pontot a Nagyerdőről. S hogy mennyi lesz a pontos eredmény? Én egy 0:2-vel kiegyeznék.

Ádám: Sajnos be kell látni, hogy nem a Debrecen az esélyese a meccsnek. Ettől függetlenül természetesen remélem, hogy sikerül elérni egy szép eredményt, és nyerünk.

Forrás és fotó: Szólj be a papnak blog

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
lejtenyi-emanuel-otthon-lenni-hivatasunkban-otthon-lenni-az-eletunkben
Lejtényi Emánuel: Otthon lenni a hivatásunkban, otthon lenni az életünkben

Húsvét negyedik vasárnapja, a Jó Pásztor vasárnapja a papi és szerzetesi hivatások ünnepe. Lejtényi Emánuel atyával, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referensével hivatás és küldetés viszonyáról, útkeresésről és önismeretről, kiégésről és megújulásról beszélgettünk.

21:27
ferenc-papa-engedd-hogy-megismerjen-jezus-o-ugy-fogad-el-amilyen-vagy
Ferenc pápa: Engedd, hogy megismerjen Jézus, ő úgy fogad el, amilyen vagy!

Április 22-én a Szentatya arról elmélkedett a déli Mária-imádsághoz kapcsolt beszédében, hogy jó pásztorként Jézus nemcsak erős érzelmeket akar kiváltani bennünk, hanem valódi gyógyulást akar hozni, lehetővé akarja tenni, hogy szép és termékeny életet éljünk.

18:30