„Kik a szerzetesek?” – Kiállításmegnyitó a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban

Megszentelt élet – 2019. május 13., hétfő | 20:43

Május 11-én több mint száz látványos fényképből álló kiállítás nyílt meg a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban, amely szeptember 30-ig látható.

Ferenc pápa kezdeményezésére 2015-ban ünnepeltük a szerzetesek évét. A budapesti Fuga galériában abban az évben szeptemberben volt látható a Szerzetesek című nagyszabású fotókiállítás, amely a magyarországi női és férfi szerzetesi közösségek mindennapjaiba, belső életébe, istentiszteletébe nyújtott betekintést.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Párbeszéd Háza segítségével a Tihanyi Bencés Apátság újra bemutatja a tárlatot. Május 11-én a több mint száz fényképből álló válogatást ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban Barkó Ágoston OSB igazgató, Haris László kurátor, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Korzenszky Richárd OSB, a tihanyi apátság nyugalmazott elöljárója.

A kiállító művészek: Ádám Gyula, Bege Nóra, Benkő Imre, Horváth M. Judit, Katkó Tamás, Kőhalmi Péter, Korzenszky Richárd OSB, Pilló Ákos, Somogyi Márk, Stalter György, Szamódy Zsolt Olaf, Szilágyi Lenke. A kiállítás rendezésében a kurátort Mátéffy Balázs segítette.

Korzenszky Richárd megnyitóbeszédében több tihanyi élményét mesélte el, amikor a „barátokat”, a bencéseket – a filmekből ismert sztereotípiák nyomán – mint furcsa, szótlan, zord, nagy csuklyás ruhát viselő alakokat a félsziget barlangjaiban, erdőkben álló „cellákban” keresték. Az apátság nyári látogatói már régóta jelezték, leginkább arra lennének kíváncsiak, ma hogyan élnek a szerzetesek, kik is valójában, mivel foglalkoznak, mi tölti ki a napjaikat.

A szeptember 30-ig látható kiállítás kiválóan alkalmas arra, hogy a manapság egyre kevesebbet olvasó, a képi ábrázolásokból tájékozódó ember minél több valóságos dolgot megtudjon a szerzetesek értékes szolgálatáról: a romapasztorációtól a betegápoláson át a szépen végzett liturgiákig.

A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum 2019. május -jétől szeptember 30-ig, hétfőtől szombatig 9-től 18 óráig, vasárnaponként 11.15-től 18 óráig várja az érdeklődőket. A látogatás egy 12 perces bemutatkozó filmmel kezdődik a látogatóközpontban, majd a barokk templomot, I. András király kriptáját, a Levendula a Balaton felett című kisebb kiállítást, az Isten békéje című, a monostor életéről szóló új filmet és a Kik a szerzetesek? című fényképkiállítást, továbbá a galériában különböző kortárs képzőművészeti kiállításokat lehet megtekinteni. A leglátványosabb kortárs tárlat Szamody Zsolt Olaf Fal és függöny mögött – Kína című fényképkiállítása lesz, amely május 28-tól július 14-ig lesz látható a galériában. Az apátság a nyári hónapokban gazdag zenei programmal is vár mindenkit. További részletek a www.tihanyiapatsag.hu oldalon találhatók.

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság

Fotó: Halász Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria