„Macskajáték” – Szabó Magda módra

2017. július 17. hétfő 10:02

Az idei Ünnepi Könyvhét egyik csemegéje, olvasóvigasztaló könyve eredetileg nem is könyvnek készült. A Szabó Magda életművének példás eleganciájú könyvsorozattal tisztelgő Jaffa Kiadó s az írónő keresztfia és kéziratos hagyatékának gondos sáfára, Tasi Géza különleges művel lepte meg az olvasókat.

Azokat a „Macskaleveleket” fűzték könyvvé, amelyeket Szabó Magda a nyolcvanas években rovogatott Júlia utcai szomszédai, a leveleket mindmáig megőrző Scrott Tibor és felesége, Schimpl Magdolna számára. Illetve akad a könyv végén néhány levél, amely Pomogáts Béláék jóvoltából válhatott közkinccsé.

Az egykori, nagyon kedves és végtelenül őszinte macskajáték lényege az volt, hogy Szabó Magda nem egyes szám első személyben tudósította cicás mindennapjaikról balkonszomszéd, gyakran macska­pót­szülőséget vállaló barátaikat, méghozzá nemegyszer nagyon kedves rajzokkal, főleg cicafejekkel illusztrálva. Ezek a levelek nem csak az Évukának becézett kis kedvenc hol aranyos, hol bosszantó tevés-vevéseiről szólnak, s intenzív epekedéséről Piszekandúr vagy bármely más, elérhetetlen macskadalia után. Az episztolák egyik legnagyobb erénye az önirónia, az, hogy Szabó Magda – akiből, valljuk be, nem hiányzott a minden íróban ott bujkáló hiúság! – ezekben a levelekben nem csupán saját lánycicájuk viselt dolgairól, például rendszeres gyomorrontásba torkolló vízipálma-függőségéről ír, hanem őszintén vall önmagáról, férjéről, Szobotka Tiborról, s anyjáról, aki a levelek keletkezésekor, 83 évesen már velük élt, s Évuka nyelvén nem Lenke volt immár, hanem Nyanyahó.

Igaz, szép számmal előfordulnak e levelekben a Gazda (Szabó Magda) és a Gazdafiú (Szobotka Tibor) élénk írói és társadalmi életéről, fogadásokról, tévé- és filmforgatásokról, külföldi utazásokról és szereplésekről szóló történetek is, mindez azonban mégsem tűnik kérkedésnek, s nem tűnhetett annak már a levelek keletkezésének idején, a nyolcvanas években sem, amikor egy átlagos magyar állampolgár sokkal szűkebb keretek közé zárva élt. Rokonszenvvel fogadhatók be ezek a sorok például annak az egészséges közjátéknak köszönhetően is, amikor a szerző így jellemzi önmagát: „Gazdám valami fogadáson volt, kiszólt neki Nyanyahó: »Jött neked virág.« »Igen?« – kérdezte, s ment vetkőzni és leszedni (másfél óra) a televíziós sminkjét.” Vagy íme, még sokatmondóbban, egy kicsivel hosszabb idézet: „Itt állandóan írógépelnek és regényt írnak vagy tanulnak. Ha nem, akkor a leglehetetlenebb időben telefon szól, gazdámnak el kell rohannia egy általa fogadásnak nevezett nem tudom, mire, amelynek előzményeképpen szörnyű átkozódások közepette kisestélyi ruhát ölt, kékre-zöldre kifesti magát, és eltántorog hazulról. Itt mindig vendég van, de sose olyan, akit szeretünk, hanem hivatalos látogatások. Itt mindig színházba és moziba mennek, de nem abba a darabba, amely érdekli a ház népét, hanem ahová muszáj; itt lehetetlen állapotok uralkodnak.” Ez a néhány mondat önmagában is elárulja, hogy a szomszédoknak (macskanyelven: Néninek és Bácsinak!) szóló üdvözletek, amelyeket többször apró-cseprő ajándékok kísértek a cicapesztrálást viszonzandó, voltaképpen bizony komoly és humoruk mellett fájdalmas önvallomások is, amelyekkel Szabó Magda, meglehet, nem is tudatosan, saját, a sikerek ellenére sok sebet viselő lelkét gyógyítgatta.

Az Évuka macskalány halála után érkezett kedvenc, Konstantin jóval rövidebb, Pomogátsék Franciska cicájának és társainak küldött néhány levele sem érdektelen, még ha valamivel kevésbé derűs hangvételű is: „Mama nagyon megszeretett benneteket, ez eleinte nem esett jól, Mama ugyanis MINDEN GIRHES NÍMANDOT szeret, de azokra nem szoktam figyelni, mert az állatszeretet Mama családjainak jellemvonása…” E sorokat olvasva eszünkbe juthat Szabó Magda meseregénye, a Sziget-kék, s annak egyik főszereplője, Kandúrka, sőt, a lókórházban ápolgatott, sebesült paci, Cocó is, akinek panasza a „macskalevelek”-ből is gyakran visszaköszön: „Nem tudok olvasni, / Nem ismerem az illemszabályokat, / Árvának és műveletlennek érzem magamat.”

Bizonyos vagyok abban, hogy a levélgyűjtemény közlése az írónőnek épp oly tiszta örömet okozna, mint szüleinek, Szabó Eleknek és Jablonczay Lenkének, akiktől megtanulta: „minden élő az ég alatt” méltó a szeretetünkre.

A gazdagon – cicás-kutyás fényképekkel és sok levél fotómásolatával – illusztrált könyvet méltó keretbe foglalják Tasi Géza szép bevezető és zárósorai.

Szabó Magda: Örömhozó, bánatrontó, Jaffa Kiadó, 2017.

Forrás: Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2017. július 2-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
pedagogusokat-koszontottek-szent-gellert-napjan-szekesfehervaron
Pedagógusokat köszöntöttek Szent Gellért napján Székesfehérváron

Gellért püspök ereklyéjének jelenlétében püspöki szentmisével, majd konferenciával köszöntötték a székesfehérvári egyházmegye fenntartásában vagy a területén működő katolikus iskolák pedagógusait szeptember 22-én.

18:02
gorogkatolikus-zarandoklat-matraverebely-szentkuton
Görögkatolikus zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

Közel 2500-an érkeztek szeptember 23-án az ország több pontjáról a római katolikus kegyhelyre, Mátraverebély-Szentkútra, a görögkatolikusok búcsújára.

14:00