„Vászonjézus” – Királyok királya két filmen

2017. október 11. szerda 19:58

A Párbeszéd Háza „Vászonjézus” címmel sorozatot indított, mely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Október 10-én Cecil B. DeMille 1927-es „Királyok királya” című némafilmjéből, illetve Nicholas Ray ugyanezt a címet viselő, 1961-es mozijából vetítettek részleteket.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bevezetőjében Gelencsér Gábor esztéta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense emlékeztette a résztvevőket arra, hogy a bibliai történetek kezdettől fogva fontosak voltak a filmművészet számára.

A Királyok királyát (1927) a némafilmek érett, technikailag nagyon fejlett korszakában készítették. Míg az első, 1903-ban leforgatott Jézus-film mindössze néhány perces volt, a Királyok királya már két és fél órás alkotás. Változott a film kifejezési módja is, az, ahogyan feldolgozza az evangéliumi történeteket: kiemelik, történeti kontextusba, a hollywoodi filmek elbeszélő műfajába helyezik azokat. Jézus életének bemutatása mellé egyenrangú szálként fűznek fel háttértörténeteket. Jellemző a korszak filmjeire a zárt, ok-okozati logikai felépítés, mindent megmagyaráznak – például Júdás esetében azt, hogy miért lett áruló. Elképesztően látványos, szélesvásznú alkotásokról van szó, nagynevű sztárok szerepelnek bennük, óriási költségvetéssel dolgoztak, így a piaci kockázat is nagy volt, de ezek a filmek általában sikeresek voltak.

A Cecil B. DeMille Királyok királya című némafilmjéből vetített részletek közül kiemelendő az, amelyik az egyik mellékszereplő, Mária Magdolna bemutatásával kezdődik. A rendező célja a dekadens, züllött környezet ábrázolása volt, amelytől Magdolna megcsömörlik. Az első csoda, amit bemutat a film, egy vak kislánnyal történik – erről nincs szó az evangéliumban –, a gyermek szeme a fényre nyílik meg: egy addig sötétben élő meglátja a világosságot, és elsőként a fényben álló Jézust pillantja meg.

A keresztúton egyértelműen megmutatkozik az ok-okozati felépítés: magyarázatot kapunk például arra, miért veszi át Cirenei Simon Jézus keresztjét – azért, mert a kisfia zokog Krisztus szenvedése láttán. Rendkívül beszédes, ahogyan Cirenei Simon fel akarja emelni a keresztet, de megérezve annak súlyos terhét, hitetlenkedve néz szembe Jézussal.

Jézus kereszthalálának ábrázolásakor egy kutya jelenik meg a keresztnél, ez szintén nincs benne a Bibliában. Amikor Jézus kileheli lelkét, a vásznon megelevenedik mindaz, amit Máténál olvashatunk: „Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste” (27,51–52).

A bal lator keresztfájára odaszáll egy holló, mely fekete tollazata miatt a gyász, a szerencsétlenség és a halál jelképe, és démoni lényként ördögöket és boszorkányokat kísér a keresztény művészetben. A példabeszédek könyve szerint viszont a holló megbüntetheti az istenteleneket: „A szemet, amely atyjából csúfot űz, és lenézi anyja szülését, vájják ki a patakok hollói…” (30,17). Az áruló Júdás pedig Jézus halálának pillanatában köti fel magát, és a fa akkor zuhan le, amikor a föld kettéhasad. Összekapcsolódik tehát a bűn és a bűnhődés, a bűnös és az áldozat sorsa.

Jézus mennybemenetelekor ott vannak a tanítványok, és Cirenei Simon kisfia is. Erről eszünkbe juthatnak Krisztus szavai: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, hisz ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19,14). Szemben az evangélium leírásával, a filmben Jézus nem a Genezáreti-tónál kérdezi meg Pétertől, hogy szereti-e őt (Jn 21,15–17), hanem az utolsó vacsora termében. Jézus ragyog a többiek között – ez átszellemült, spirituális ragyogás, a film záróképe, melynek hátterében láthatók az amerikai nagyvárosok jellegzetes épületei, Jézus történetének időtlenségére utal.

* * *

Nicholas Ray 1961-ben készült filmjének első jelenete Kr. e. 63-ban játszódik: a római hadvezér, Cnaeus Pompeius Magnus győztesként vonul be Jeruzsálembe, legyilkoltatja a templomot védelmező főpapokat, behatol a szentélybe is, ahol magához veszi a Mózes törvényeit tartalmazó tekercseket. Közben a templom előtt a katonák erőszakkal szorítják vissza a lázadó papokat. Egy idős, fehér szakállú főpap áthatol a fegyveres kordonon, kezét kinyújtja Pompeius felé, akiben mintha néhány másodpercre felébredne az emberség, és átadja neki a tekercseket. Történelmi filmet látunk tehát, amelynek Jézus a legfontosabb szereplője.

A csodák ábrázolása visszafogott a filmben. Így Jézus megkeresztelkedésekor nincsen galamb, a Mennyei Atya hangja sem hallatszik, egészen közelről látjuk viszont Keresztelő János és Jézus tekintetét. Puritán, de rendkívül kifejező megfogalmazása ez annak, hogy kit ismer fel a két személy egymásban.

Rendkívül erőteljes képi eszközökkel jeleníti meg a film a vak ember meggyógyítását: magát a folyamatot nem ábrázolja a rendező; Jézusnak csak a falra vetült árnyékát látjuk, a vaknak pedig a szemét, amelyen hályog van, majd eltűnik róla. Az pedig már-már bizarr, hogy Jézus több csodájáról beszámolók alapján – ma úgy mondanánk, titkosszolgálati jelentésekből – értesül a néző. Igen fontos szerepe van a filmben a jelentéseket felolvasó Luciusnak, akit a film készítői arról a római századosról mintáztak, aki az evangéliumok szerint (Mt 27,54; Mk 15,39; Lk 23,47) ott állt a keresztfa alatt, és – miután Jézus halálakor hatalmas földrengés rázta meg Jeruzsálemet – megrémülve a történtektől, azt mondta: „Ez valóban Isten Fia volt”, illetve Lukácsnál: „Ez az ember valóban igaz volt.”

A filmben Lucius kapja Heródestől a parancsot, hogy végeztesse ki a betlehemi kisdedeket. Először tiltakozik, nem akar gyermekeket megölni, de Heródes megfenyegeti: ő a császár képviselője Júdeában, ezért Luciusnak kötelessége engedelmeskedni neki. Luciusban összeütközik a humánum és a félelem; tart a megtorlástól, s lelkében győzedelmeskedik a bármilyen parancsot teljesíteni köteles katona, ezért a szörnyű bűn, a gyermekgyilkosság irányítója lesz.

Tizenkét évvel később Lucius egy népesség-összeírás felügyelőjeként eljut Názáretbe a Szent Családhoz. Mária elmondja neki, hogy Jézus Betlehemben született, tizenkét évvel korábban, de ennek nincs nyoma. Lucius meghökkent arca jelzi, sejti: Jézus megmenekült a betlehemi vérfürdőből. De nem szól semmit, vagyis itt már jóvátesz valamit abból a szörnyű bűnből, amit egykor elkövetett.

Ezt követően húsz év múlva találkozik ismét Jézussal. Pilátus megbízza Luciust, hogy kövesse Jézust, és a tömegben elvegyülve figyelje a tevékenységét. Luciusra fokozatosan hatnak Jézus csodálatos tettei, békét és szeretetet hirdető szavai. Beengedi a börtönbe Jézust, hogy meglátogathassa Keresztelő Jánost, könyörületességet gyakorol, noha az engedelmes római katona itt is kibukik belőle. Figyelmezteti Jézust: „Ne feledd, hogy meddig mehetsz el, mert ahogy te hirdeted az Istenedet, én is szolgálom a császáromat.” Ám ekkor már magába száll, s eltűnődik Jézus szavain a szabadság viszonylagosságáról: ő maga is hiába jár szabadon, mégis fogoly, mert csak a kardjában, vagyis az erőben hisz.

Lucius hajlamos a jóra, de kiábrándult személyiség. Amikor Pilátus észreveszi rajta a lelki változás jeleit, és megjegyzi, hogy nem tetszik neki Lucius arca, ő azt feleli: „Jézus Isten hatalmát hirdeti, de amit én eddig a világban tapasztaltam, az azt bizonyítja számomra, hogy nincs Isten.” Lucius lelkét az érinti meg legjobban, hogy Jézus az igazság és a szeretet hatalmáról beszél, ami homlokegyenest ellenkezik a világot uraló erők felfogásával. Mesteri húzása a rendezőnek és lélektanilag is teljesen hiteles, hogy amikor Jézus hallgat Pilátus előtt, a helytartó Luciust bízza meg azzal, védje őt, legyen mintegy a jogi képviselője. A rögtönzött bírósági tárgyaláson Lucius egyre szenvedélyesebben, erőteljesebben védi a vádlottat. Lelkében ekkor már Jézus hívévé vált, noha még nem mondja ezt ki. A végleges megtérés, a leborulás a Megváltó előtt a kereszt alatt történik meg, amikor Jézus halálának pillanatában Lucius felkiált: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”

Jézus tanítványai közül rendkívül kidolgozott a filmben Júdás alakja. Jézus árulója itt kételkedő, vívódó lélek, ma úgy mondanánk, keresi a helyét a világban. Júdás szimpatizál a zelótákkal, akik fegyveresen harcolnak az Izraelt megszállva tartó rómaiak ellen. Jézus beszédeit hallgatva azonban megrendül a lelke, összezavarodik, s azon vívódik, kihez csatlakozzék, Jézushoz, a békés, vagy Barabáshoz, a harcos szabadítóhoz. Júdás Jézust választja, de abban reménykedik, hogy ő is harcias Messiássá válik, aki felszabadítja Júdeát a római rabiga alól.

Barabás húszezer zelóta vezére, és kezdetben Keresztelő János felé közeledik, de nem a próféta bűnbánatra és megtérésre vonatkozó intelmei hatnak rá, csupán a saját céljaira akarja felhasználni őt. Abban bízik, hogy Keresztelő János lángoló szavaival fellelkesíti a népet, s akkor a fegyveres harcot hirdető zelótáknak meglesz a tömegbázisuk a rómaiak ellen.

Barabás szószegő is: megígéri Júdásnak, hogy amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, ő is jelen lesz a fegyvereseivel, de csak azért, hogy erőt demonstráljon. Júdás abban bízik, hogy a hatalmas tömeg kikiáltja majd Jézust királynak, és a rómaiak a rend fenntartása érdekében megengedik azt. Barabás azonban fegyveres összetűzést provokál, melyet a rómaiak kíméletlenül vérbe fojtanak. Rövid időre Júdás is börtönbe kerül, és ekkor elhatározza, színvallásra kényszeríti Jézust. Ezt pedig csak úgy teheti meg, ha elárulja, abban bízva, ha Jézus a torkán érzi a rómaiak kardját, használni fogja csodatevő erejét, lehívja mennyei seregeit és felszabadítja Izraelt.

Júdás tehát tisztában van Jézus messiási voltával, véghezvitt csodáinak pedig nap mint nap szemtanúja volt. Az iskarióti hite a pogány népek istenhitére emlékeztet: az ő képzeletükben élnek olyan istenek, akik gyakran öltenek emberi alakot, szállnak le a sárlényekhez, a földi teremtményekhez, s tesznek csodákat, hogy segítsék vagy éppen megleckéztessék az embereket. Júdás elárulja Jézust, de hamarosan rádöbben, mit cselekedett. Miközben a római katonák kínozzák Jézust, Júdás tehetetlenül nézi egy rácsos kapu mögül. Segítségére sietne elárult Mesterének, de durván ellökik.

Jézus keresztútját Júdás és Barabás együtt nézik végig. Barabás felismeri: Jézus és ő ugyanazért, a szabadságért küzdenek, csak a módszereik mások. Nem érti, Jézus miért hal meg helyette. Barabás az ószövetségi istenképet és a „szemet szemért, fogat fogért” elvet (Kiv 21,24) vallja; lelkét megkötözve tartja a hagyományos gondolkodás. A barátainknak, a szívünknek kedves személyeknek, hozzátartozóinknak segítsünk, az ellenségeinket pedig gyűlöljük. Barabástól távol áll a jézusi szelíd, önzetlen szeretet. Júdás öngyilkosságát a film nem ábrázolja, csak annyit, hogy egy kötelet vesz fel, és lassan elindul az ellenkező irányba. Aztán csak a holttestét látjuk, mellette Barabás térdel, zavart tekintete elárulja, nem érti, mi történt.

 * * *

A vetítés után Fekete Ágnes református lelkésznő, rádiós szerkesztő-műsorvezető és Gelencsér Gábor beszélgettek a filmről és válaszoltak a nézők kérdéseire, Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója moderálásával.

Fekete Ágnes kétségét fejezte ki azt illetően, hogy az ehhez hasonló, erősen az érzelmekre ható filmekben megjelenik-e valódi transzcendencia. Elmondta, személy szerint jobban szereti, ha az értelemre és az érzelemre ugyanannyira hat egy Jézusról szóló alkotás. A képek – például az ikonok – esetében is a valódi hatást a szimbolikus ábrázolással lehet elérni. Ez történt az 1927-ben készült filmben a vak kislány meggyógyításának jelenetében a fény megjelenítésével.

Egy nézői kérdésre válaszolva Gelencsér Gábor kifejtette: a ma látott Jézus-filmekhez hasonló alkotások elkészültének több oka is volt. Az egyik, hiszen a filmiparról van szó, az anyagi siker reménye. Másrészt ideológiai, morális üzenetük is van e filmeknek, mely alapja a keresztény kultúra. Az alkotók reményei szerint jobbá lehet tenni általuk a világot.

Arra a kifogásra, hogy a Jézusról szóló filmekben Krisztus legtöbbször kék szemű amorózó, Sajgó Szabolcs azt válaszolta: ami Istentől jön, az csak gyönyörű lehet, a kérdés inkább csak az, hogyan szép Jézus. Egy másik bíráló megjegyzésre, hogy a filmekkel ellentétben Jézus nem gyógyított a tekintetével, a jezsuita szerzetes kifejtette: minden kultúrában kiemelkedő szerepe van a tekintetnek; amikor két ember egymás szemébe néz, személyes kapcsolat, egység jön létre, amiben kifejeződhet a mindent felülíró szeretet szépsége. Az ember rálát a Jóistenre, vagy Isten néz rá. A szeretetteljes tekintettel lehet gyógyítani.

Fotó: Párbeszéd Háza; Imdb.com

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nem-lehet-megorizni-az-egyhaz-tanitasat-annak-tovabbfejlesztese-nelkul
Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!

Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.

2017. október 16. hétfő
itt-talalkozo-leanyfalun
Idén is Leányfalun szervezték meg az állandó diakónusok találkozóját

Október 12. és 14. tartották a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, a diakonátus iránt érdeklődők ITT (Imádság, Tanulás, Találkozás) találkozóját és továbbképzését a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A szombati szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

2017. október 16. hétfő