„A béke lehetséges!” – Fáklyás felvonulást és ökumenikus imádságot tartottak Budapesten

2019. január 1. kedd, 22:01

A béke világnapján, január elsején a Sant’Egidio közösség fáklyás felvonulásra és ökumenikus imádságra hívott minden békét kereső, jóakaratú embert Budapesten és Pécsen. Budapesten az Egyetemi templomban tartott imaórán Mohos Gábor esztergom-budapesti segédüspök mondott beszédet.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A Sant’Egidio közösség szerte a világon december 25-én, karácsony napján ebédre hívja szegény barátait, hogy terített asztaloknál együtt ünnepeljék Jézus születését. Január elsején pedig, Ferenc pápa béke világnapra írt üzenetét hirdetve a béke lépéseivel kezdi az évet, hirdeti minden jóakaratú embernek, hogy mindannyiunk felelőssége imádkozni és tenni egy békésebb, igazságosabb világért. Mindenütt arra hívja az embereket, hogy lépjenek ki otthonaikból, fáklyás felvonulással és imádsággal emlékezzenek a háborúban szenvedő országokra.

A budapesti felvonulás a Salkaházi Sára-emléktáblától indult, mely a vértanú nővérről elnevezett dunai alsó rakparton található, és az Egyetemi templomnál ért véget ökumenikus imádsággal, amelyen Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondott beszédet, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Aaron Stevens, a Szent Kolumbán skót presbiteriánus egyházközség lelkésze szolgált imádsággal, valamint részt vett Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora és két nigériai pap.

A rakparton gyülekező felvonulókat Szőke Péter, a budapesti Sant’Egidio közösség felelőse köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a békét nem a falak, hanem a találkozásokból és szavakból szőtt hálók biztosítják. Emlékeztetett arra, hogy Salkaházi Sára, akinek az emléktáblája előtt állnak, olyanokért adta életét, akikre a korszellem közönnyel tekintett, mert más volt a vallásuk, a kultúrájuk. Ma Sára testvér talán a menekülttáborokban és a hajléktalanok mellett lenne Budapest hideg utcáin…

A Corvinus Egyetem előtt felolvasták a Sant’Egidio közösség békefelhívását, amely minden évben Ferenc pápa béke világnapi üzenetéhez kapcsolódik. Idén a béke 52. világnapjára írt üzenet címe: A jó politika a béke szolgálatában áll. A pápa azt kéri, hogy konkrétan, nap mint nap munkálkodjunk az élet méltóságáért. „Egyéni és közös elkötelezettségünkkel akarunk erre válaszolni, határozott és mindennapos munkánkkal az igazságosságért és a békéért… Ismét elhatározzuk: úgy kezdjük az évet, hogy kilépünk a házainkból, városunk utcáira megyünk, hogy elmondjuk, a béke lehetséges, a béke olyan közös javunk, amelyet együtt kell építenünk, az emberiség legnagyobb kincse” – írja a közösség.

Ferenc pápa üzenetének mottója: „Békesség e háznak!” Lukács evangéliumának ezt a szakaszát olvasták fel az ökumenikus imádságon, amelyben Jézus azt kéri a 72 tanítványtól, hogy ezzel a jókívánsággal köszöntsék azokat, akikhez betérnek. Jézus tudta, hogy a világban sok az erőszak, mégis így küldi el a tanítványait, minket is küld – hívta fel a figyelmet szentbeszédében Mohos Gábor. Emberi gondolkodásunk szerint ez naivitás, pedig valójában Isten végtelen bölcsessége. A keresztények által hirdetett béke mögött ott van Isten igazsága, ezért nem naivitás a békés, erőszakmentes magatartás. Hozzátette, hogy a béke ajándék, kérnünk kell az Úrtól, saját erőnkből nem tudjuk elérni. Ez a béke a legszűkebb környezetünkből kezd épülni, ott kell tennünk a legtöbbet érte.

„A béke olyan, mint egy törékeny virág, amely megpróbál az erőszak kövei között kinyílni” – idézi üzenetében Ferenc pápa Charles Péguy-t. Nagy erő van az életben, lassan, de biztosan bontakozik ki: csodálatos tanítása ez Istennek, hogy a kicsi, gyenge virág át tudja törni a sziklát, ha nagyon sok idő kell is hozzá. A karácsonnyal eljön a béke korszaka, ott van a szívekben, növekszik közöttünk, még ha nem is látható módon. Isten műve a szívek mélyén bontakozik ki, a hit látására van szükség, hogy meglássuk.

Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség elnöke hasonló gondolattal bocsátotta útra a római közösség fáklyás felvonulását: „Szegényes eszközeink vannak csupán arra, hogy a békét építsük: az imádság, a szó, a találkozás, az emlékezet, a párbeszéd, a humanitárius folyosók – szemben a gazdag és hatalmas eszközökkel, mint a fegyverek és az érdekek. De a meglepő az, hogy ezek a szegényes eszközök mégis erősebbek.”

Mohos Gábor emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa arra hív, ezzel a hittel építsük a békét önmagunkkal, másokkal, az egész teremtett világgal. Sokan nem részesülhetnek a békében, minden hatodik gyermek háborús konfliktusoktól szenved – figyelmeztetett beszéde végén.

Fabiny Tamás könyörgésében felelevenített egy szép emléket keresztapjáról, aki a hatvanas, hetvenes években látogatta a híveket és ajándékképpen le is fotózta a családokat. Egyszer véletlenül nem tekerte tovább a filmet, és egymásra fényképezett két, egymással haragban lévő családot: olyan volt, mintha átölelték volna haragosaikat. Kérte az Urat, hogy az emberek fel tudják fedezni a kiengesztelődés, a bocsánatkérés, a bocsánatadás csodáját.

Aaron Stevens skót presbiteriánus lelkész azt kérte az Úrtól, tegyen minket békéje eszközévé, hogy a béke áldását vigyük otthonainkba, vegyük észre, ha a körülöttünk élők szükséget szenvednek és legyünk készek az imádságra a konfliktusokban szenvedők békéjéért.

A könyörgések után név szerint imádkoztak minden országért, tartományért, amely ma háborútól szenved, és gyerekek gyújtottak gyertyát ezeknek a sokat szenvedett területeknek a békéjéért.

Az ökumenikus imádság végén a hívek a Közép-afrikai Köztársaságban élő AIDS-betegek kezelésére épülő DREAM központok javára gyűjtöttek. Ezen a napon a Sant’Egidio közösségek szerte a világon ugyanarra a célra gyűjtenek, a tavalyi gyűjtést követően sikerült létrehozni egy iskolát egy bangladesi menekülttáborban élő rohingja gyermekek számára.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

2019. február 16. szombat
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

2019. február 16. szombat