Napunk gyümölcsét hozza meg

2019. március 23., szombat | 16:00

Nagyböjt 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 13,1–9)

Harmadik hete járunk a nagyböjtben. Ha a keresztény közösségben egymásra nézünk, talán olyan embereket láthatunk, akik a megtérés különböző lépcsőfokain állnak, akik a szent negyven napban a böjt és a testi önmegtagadás cselekedeteit végzik – ki-ki a maga módján. Olyan embereket, akik szolgálatuk szokott mértékéhez hozzátettek valamit – persze rejtetten, ki-ki a saját adománya szerint. Megtérők közössége vagyunk, s a nagyböjti eszközökkel ennek rejtett jelét adjuk. Ám azonos-e a megtérés a rejtekben végzett böjttel, önmegtagadással?

Lukács evangéliumában Jézus a megtérés sürgető erejéről beszél saját korának megrendítő eseményeihez kapcsolódóan (Lk 13,1–8). Kiindulópontja az a szörnyűség volt, amely teljesen váratlanul és válogatás nélkül csapott le a jeruzsálemi templomban összegyűlt galileaiakra, „akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette”. A szerencsétlenség a maga brutalitásával felrázta az embereket. A megmagyarázhatatlan és váratlan események elbizonytalanító erejének, a kiszolgáltatottságnak és a félelemnek a megtapasztalásakor némelyek azzal akarták megnyugtatni magukat, hogy az illető galileaiak bűnösök voltak, ezért megérdemelten sújtotta őket a büntetés. Ugyanezt gondolták azokkal kapcsolatban is, akikre – szintén a Lukács-evangélium szavai szerint – „rádőlt a torony Siloámban”, a jeruzsálemi városfalon való építkezésen, és halálos balesetet szenvedtek.

Jézus az önmegnyugtatás efféle álteológiájával szemben kitágítja a horizontot: valamennyi galileai (azaz mindenki az ő szűk pátriájából) és Jeruzsálem minden lakója – más szóval egész Izrael, a teljes választott nép – bűnös, megtérésre szorul, és a végidőkben él. A halál – amennyiben bűneik miatt érné őket – válogatás nélkül lecsaphatna mindannyiukra. A megtérés határideje tehát ugyanolyan váratlanul közel van egész Izrael számára, mint a galileaiakra és a siloámiakra lesújtó halál. 

A megtérésnek ugyanezt a sürgető erejét világítja meg Jézus példabeszéde a fügefáról, amely egy év haladékot kap. A szőlőskertbe telepített nemes fa nem teljesítette feladatát, nem töltötte be azt a küldetést, amit ültetője és gondozója szánt neki. Jeremiás próféta szavával: „Szeretnék szüretelni náluk – mondja az Úr –, de nincs szőlő a szőlőtőkén, sem füge a fügefán, még a levél is lehervadt róla. Ezért hoztam pusztítókat rájuk, hadd pusztítsák el őket” (Jer 8,13). A fa egy évi haladékot kap, végső haladékot. A galileaiak és a Siloám-negyedben balesetet szenvedett jeruzsálemiek említése is jelezte már, s most a haladékot kapott fügefa képe is ezt erősíti meg: megtérnie nem az egyes embernek kell, hanem a választott népnek, Izraelnek. Nem arról van szó tehát, hogy ki-ki a maga kis életében Istennek juttassa az uralmat, hanem arról, hogy a választott nép ismét töltse be hivatását, és legyen hű a szövetség Istenéhez. Jézus szeme előtt egy olyan Izrael lebeg, amely nem önmagáért van, hanem amelynek hivatása az, hogy Istennel való kapcsolatát más nemzetek javára élje meg. Hogy létrehozzon a világban egy olyan kis szegletet, ahol Isten törvényei és békéje érvényre juthat.

Ha nekünk, keresztényeknek öncélú a böjtünk, ha individuális a megtérésünk, ha csak a megtorlás elől futunk, akkor nem vagyunk jobbak a viperák fajzatainál. Lukács evangéliumának imént említett szakasza arra szólít fel, hogy népként, közösségként, új Izraelként térjünk meg. Hiszen nem a böjtünk, aszketikus gyakorlatunk, szolgálatunk szokott mértékének megtetőzése lesz Isten országának jele, hanem az a mód, ahogyan az Egyházban, a szerzetesközösségben, keresztény közösségünkben együtt élünk. Közösségként az a hivatásunk, hogy Isten szeretetének jele és eszköze legyünk egymás és a világ előtt. A mi fügefánk termése az, ha azt mondják rólunk: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” (Tertullianus, Apologeticum 39,7). A böjt, az önmegtagadás cselekedetei, az aszketikus tettek akkor érnek valamit, ha abban segítenek, hogy napunk meghozza gyümölcsét, a fényben érő szeretetet.

Dejcsics Konrád OSB

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: elmélkedés
Vezető híreink – olvasta már?
latni-az-ures-sirt-es-hinni
Látni az üres sírt és hinni

Húsvétvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,1–9)

16:00
istenkereses-es-beavatas-beszelgetes-katekumenatus-gyakorlatarol
Istenkeresés és beavatás – Beszélgetés a katekumenátus gyakorlatáról

A nagyböjt végéhez közeledve a budai ciszterci Szent Imre-plébánián Kató-Bellavics Ágota katekétával, valamint a keresztelésre készülő Pataki Barbarával és Burján Tamással beszélgettünk hitről, beavatásról.

13:00
Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle