A brit felsőház igent mondott a háromszülős gyermekekre

Kitekintő – 2015. február 25., szerda | 17:50

Február 24-én a brit parlament felsőháza nagy többséggel megszavazta azt a törvényt, mely lehetővé teszi, hogy három szülő DNS-ét használják fel az in vitro fertilizáció (lombikbébi-beavatkozás) során. A Vatikáni Rádió tájékoztat.

A brit parlament alsóháza február 3-án 328 igen és 183 nem szavazattal megszavazta a mitokondriális DNS átadásának engedélyezését. Ezzel figyelmen kívül hagyta az EU klinikai kísérletekre vonatkozó szabályzatát, a biztonsági fenntartásokat és a közvélemény akaratát.

A Lordok Háza február 24-én délután megszavazta a beavatkozást lehetővé tevő törvényt. Az in vitro fertilizáció (IVF) módosított változata elől elhárult az utolsó jogi akadály is azáltal, hogy a brit parlament felsőháza is jóváhagyta a törvényt 232 többségi szavazattal – közli a BBC. A megtermékenyítés szabályozásával foglalkozó brit hatóság ezt követően döntést hoz az eljárás engedélyezéséről, ami halálos genetikai betegségek megelőzését teszi lehetővé. Az első így születő gyermek már 2016-ban világra jöhet.

2015 augusztusáig kidolgozzák és közzéteszik az engedélyezés szabályait a háromszülős mesterséges megtermékenyítésre jelentkezők kérelmeinek elbírálásához. A nyár elején a newcastle-i kutatócsoport közzéteszi a legutolsó biztonsági kísérletek eredményeit, amit a hatóság előírt. Október 29-én a szabályzat életbe lép. November 24-étől a klinikák jelentkezhetnek a hatósághoz engedélyekért, majd 2015 végén megkezdődhet az első próbálkozás az új eljárással.

A CARE for Europe brüsszeli keresztény életvédő szervezet közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek pusztán 20%-a támogatta a csíravonalak genetikai módosítását. A javasolt technikát részben a beavatkozás bizonytalan kimenetele miatt utasítják el, valamint amiatt, hogy ezidáig nem tesztelték megfelelően – írja a szervezet honlapja.

Dan Boucher, a CARE parlamenti ügyekkel foglalkozó igazgatója úgy nyilatkozott: „Kezdettől fogva amellett érveltünk, hogy ne kerüljön a parlament elé az ügy, amíg nem végezték el a szükséges preklinikai vizsgálatokat, melyek garantálják a biztonságot.”

„Jane Ellison brit egészségügyi államtitkár azt állította, hogy a klinikai kísérleteket érintő EU-s iránymutatás csak a gyógyszerszállításra vonatkozik, erre az esetre tehát nem. Ezzel becsapta a parlamentet és a nemzetet” – jelentette ki Paul Moynan, a CARE igazgatója.

Robert Flello brit parlamenti képviselő a törvény kapcsán rámutatott a szükségtelen sietségre és a kísérletek hiányosságaira, amelyek súlyos aggodalomra adnak okot. Az Emberi megtermékenyítés és embriológia elnevezésű hatóságra (HFEA) utalva idézte, hogy a szakmai testület is elismerte: a törvényjavaslat elfogadásával jelentős esély van mutáns DNS létrehozására. A törvény nevetségessé válik azzal, hogy egyik pillanatról a másikra akarják elfogadtatni, ahelyett hogy alapos parlamenti vizsgálatnak vetnék alá.

Eközben ötvenöt különféle pártállású olasz parlamenti képviselő a Lordok Házához fordult a The Times brit napilapban közzétett levélben, hogy utasítsák el a törvényt, amely lehetővé teszi három szülő DNS-éből embriók létrehozását. Veszélyes találmánynak nevezik, amelynek következményeit nem lehet az Egyesült Királyság határain belül tartani. Az olasz politikusok szerint a mitokondrium átadásának ellenőrizhetetlen és beláthatatlan következményei lehetnek, amelyek kihatással vannak a jövőbeli nemzedékekre. A genetikai örökség visszafordíthatatlan jellegű módosítása elkerülhetetlenül hatással van az egész emberi nemre is – figyelmeztetnek.

A katolikus és az anglikán egyház az eljárással kapcsolatban figyelmeztetett, hogy az nem biztonságos és nem etikus, azért sem, mert embriók elpusztításával jár. A Human Genetics Alert független megfigyelőcsoport szerint ez az eljárás megnyitja az utat a magzatok további genetikai módosítása, az úgynevezett „designer-bébik” létrehozása felé, akiket betegségek elkerülése vagy szépség, intelligencia érdekében genetikailag módosítanak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió, CARE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria