A családban megélt életszentségről tartottak előadást a szatmári egyházmegyében

Külhoni – 2016. június 28., kedd | 15:19

Június 25-én a szatmárnémeti székesegyházban tartott előadást a helyi skapuláré társulat tagjainak Puvák Tarzíciusz keszthelyi kármelita atya a „Krisztus-közösség évéhez” kapcsolódva a közösségben, különösképpen a családban megvalósítható életszentségről.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kis Szent Teréz szüleinek példáján keresztül az előadó bemutatta, mennyire fontos a mélyen megélt istenkapcsolat. Mint mondta, aki képes megszabadulni ragaszkodásaitól, és tud egyedül Istenre támaszkodni, az szabadabban és valóságosabban éli meg kapcsolatait embertársaival is.

„A családban is meg kell tanulni szabadon engedni. Ha ugyanis nem tudunk valakit elengedni, akkor nem tudjuk őt igazán szeretni sem. Ha életünk alapjává egy másik embert teszünk, és nem Istent helyezzük oda, akkor egyrészt ragaszkodásunk fojtó lehet, másrészt helyzetünk ingataggá válik. Az életszentség felé úgy haladhatunk, ha képesek vagyunk másokat elengedni, életünket pedig Istenben felfedezni. Hozzá lehet egyedül ragaszkodni, és érdekes módon ugyancsak Isten az egyetlen, aki teljesen szabadon enged” – fogalmazott Puvák Tarzíciusz, aki már több éve tartja a kapcsolatot a szatmári egyházmegyei skapuláré társulatokkal.

Erdélyben több ilyen közösség működik, a szatmáriak mellett Székelyföldön is számos helyen él a Mária-tisztelet ezen formája. A skapuláré társulatok ugyanis a Mária-tisztelet, és azon belül is a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletének növelésére létrejött közösségek, amelyek az 1280 körül alakult Mária-társulatokból jöttek létre a karmelita rend irányítása alatt. Tagjaik a 16. században a skapuláré viselésére kötelezték magukat. VII. Kelemen pápa 1528-ban engedélyezte és ajánlotta alapításukat.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria