A csatkai kegyhely felújításáért indult zarándoklat a Vatikánba

2017. november 9. csütörtök 11:09

Székely János szombathelyi megyéspüspök vezetésével több mint negyvenen indultak el november 5-én, vasárnap Zalalövőről a Vatikánba Ferenc pápához, hogy az európai cigányság egyik legjelentősebb zarándokhelyének, a csatkai kápolnának és környezetének rendbetételére hívják fel a figyelmet.

Kövesi Csaba, a zarándoklatot szervező zalalövői Áldott Kereszt Egyesület elnöke az MTI-nek november 6-án felidézte: a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozó Komárom-Esztergom megyei Csatka az 1800-as évek közepe óta vallási központ, a Mária-út része. Évente több ezer zarándok érkezik Csatkára Európa számos országából, sokan csodás gyógyulásokról is beszámoltak, amelyeket az ottani forrásnak tulajdonítanak.

Az egyesület célja a terület és az infrastruktúra rendbetétele és a búcsújáróhely fejlesztése. Ez magában foglalja a nagytemplom felújítását, erdei iskola és cigánymúzeum kialakítását, a közművek kiépítését, valamint a parkosítást. Minderre a pápa áldását is kérték.

A szervezet támogatást nyert a munkálatokhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától – Balog Zoltán miniszter fővédnöke is a mostani zarándoklatnak –, ennek révén az egyesület nyáron már elkezdte a búcsújáróhely felújítását. Ferenc pápa szerdai audienciáján, november 8-án a zarándokok egy eurót kértek az egyházfőtől, hogy ezzel a jelképes felajánlással is felhívják a figyelmet a zarándokhely felújításának szükségességére, a hit erős szerepére és a cigányságra.

Forrás: MTI; Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
a-szulohelyen-maradas-istentol-valo-kuldetes-shomali-jordan-puspok-eloadasa-pazm
A szülőhelyen maradás Istentől való küldetés – Shomali jordán püspök előadása a Pázmányon

„A jordániai keresztény kisebbség múltja, jelene és jövője” címmel tartott előadást William Hanna Shomali jordániai püspök Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) jogi karának dísztermében január 18-án este.

16:07
beer-miklos-van-e-merszunk-szembenezni-azzal-az-emberrel-aki-elottunk-all
Beer Miklós: „Van-e merszünk szembenézni azzal az emberrel, aki előttünk áll?”

Gyermekkoráról, Istenbe vetett nagy bizalmáról, együtt érző szeretetéről, nyilvánosságról beszélgetett Beer Miklós váci püspökkel Michels Antal józsefvárosi plébános a „Kávéházi esték Tóni atyával” programsorozat estjén január 18-án a Nem Adom Fel Café & Bárban.

14:36