A Felvidékre érkezett a missziós kereszt

Külhoni – 2019. január 14., hétfő | 14:15

Január 11-én Szepsiben kezdődött a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének zarándokútja a Kassai Főegyházmegyében. A keresztet január 11. és 28. között Szepsit és Bodollót követően Kassán és Radon fogadják.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kereszt fogadását követően a szepsi hívek elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét, majd a dicsőséges rózsafüzért, amit a Mária Rádió is közvetített. A nap szentmisével zárult.

Másnap a templomban egész napos szentségimádást tartottak a hívek lelki megújulásáért.

A kereszt útja január 13-án a bodollói filiában folytatódott, ahol jelenlétében tartották meg az idei első fatimai engesztelő imatalálkozót, melyre az anyaországból is érkeztek zarándokok.

Az imatalálkozó ünnepi szentmiséjének főcelebránsa Szerencsés Zsolt, az esztergomi főkáptalan tiszteletbeli kanonoka volt, aki átadta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ajándékát, a kassai vértanúk ereklyéjét.

A relikviákat május 13-án, a három vértanú pap kivégzésének 400. évfordulója alkalmából fogja elhelyezni a bodollói templom szárnyasoltárán Bernard Bober kassai érsek.

A missziós kereszt útja január 15-én a kassai teológiai főiskolán folytatódik, ahol a vértanúk jubileuma alkalmából konferenciát rendeznek. Az esemény keretében Bernard Bober kassai érsek ünnepélyesen elhelyezi a közelmúltban boldoggá avatott Anna Kolesárova vértanú ereklyéit a missziós kereszten. Ezt követően Radra szállítják az alkotást, az 1600-as évek minorita vértanúinak működési és temetési helyére.

A kereszt január 24-én újból Kassán, a premontrei templomban lesz látogatható, ahol a főegyházmegye magyar anyanyelvű papjai fognak rekollekciót tartani jelenlétében.

Forrás és fotó: Gábor Bertalan/Szepsi Római Katolikus Esperesség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria