A harmadik pécsi püspöki katekézis Isten nevének tiszteletéről szólt

Hazai – 2015. november 30., hétfő | 13:45

Harmadik püspöki katekézisét tartotta meg november 26-án Udvardy György. A felnőtteknek szóló előadáson ezúttal a második parancs volt a téma: Isten nevének a tisztelete, amit a pécsi főpásztor hétköznapi problémákon keresztül értelmezett.

Isten nevét hiába ne vedd! – a második parancsolat, azaz Isten nevének tisztelete adta a püspöki katekézis témáját november 26-án. Ez volt idén ősszel a harmadik alkalom, hogy az esti szentmise után felnőtteknek szóló katekézist tartott Udvardy György pécsi főpásztor a Dóm-kőtárban. Az előadás-sorozat egyik fő célja, hogy az ószövetségi tanítást megtanuljuk alkalmazni hétköznapi, modern életünkben: a név tiszteletének kérdését is ebből a szempontból közelítette meg Udvardy György.


„A névtelenség a megsemmisülés felé vezető állapot. Mintha nem is lennénk. Ezért is volt borzasztó a koncentrációs táborokban, amikor eltűnt a név, s csak egy szám maradt, amely nem számított. Amikor eltűnik a név, akkor a személy lényege tűnik el” – fogalmazott a megyéspüspök.

Isten nevének tisztelete azért is fontos, mert ezt a nevet ő maga nyilatkoztatta ki választott népének – hangsúlyozta a főpásztor. Ennek a névnek az ismerete az Istennel való kapcsolat alapvető forrása, amely napjainkban is útmutató.


Udvardy György hozzátette: „Isten nevének megvallása azt is jelenti, hogy én az Istent magát megvallom. Most nagy bizonytalanság van az emberekben, hogy Isten hol van, hogyan hívjuk őt, hogyan hívjuk akkor, amikor elfelejtettük a nevét, amikor elfelejtettük szólítgatni. Illetve ha félelemből szólítjuk, akkor lényegileg meg tudjuk-e őt szólítani. Rengeteg kérdés, olyan kérdések, amelyek egyébként előrevihetnek mindannyiunkat.”

A főpásztor azt mondta: örömmel tapasztalja, hogy az emberek úgy érzik, az egyháznak van mondanivalója, ami az élet tanítása lehet.

A következő katekézist december 17-én, 18 órától tartja Udvardy György.


Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria