A Hitvallás interjúja Martos Levente Balázzsal

2016. január 24. vasárnap 17:59

A Győri Egyházmegye honlapján megjelent interjút tesszük közzé.

– Ha kereszténység és a jövő kapcsolatáról beszélünk, akkor helyes szempont-e, ha különválasztjuk az egyéni ember és a közösség jövőjét?

– Mindannyian úgy képzeljük el a jövőnket, hogy egy közösséghez tartozunk, mégis mindannyian a saját utunkat szeretnénk járni. Valahogy mindig elképzeljük, hogy milyen lesz az a világ, amelyben majd élünk, milyen lesz az a közösség, amelyikhez majd tartozunk. Ezen belül építgetjük a saját jövőnket, s abból indulunk ki, hogy a másik majd velünk csinálja, amit mi elképzeltünk az ő szerepének. Ez természetesen nem mindig úgy történik, ahogy mi előre elképzeltük. A közösség hordoz egyfajta belső törvényt. Sok közösség ennek tudatában van, s továbbadja ezt a törvényt a következő nemzedéknek.

– Az egyéni embernek milyen jövőképet nyújt a kereszténység?

– A kereszténység erős az egyéni jövő felvázolásában. Egy személlyel való találkozásra épül. Találkozásra a Názáreti Jézussal, Krisztussal, az Isten fiával. Találkozásra azzal az Istennel, aki belép a történelem folyamatába, aki a történelmet teljesen felborítja, aki ezt a történelmet a saját személyében a beteljesedéshez is vezeti. A kereszténység ugyanakkor mindig is arra koncentrált, hogy a találkozást Jézus Krisztussal mindenkinek saját magának kell átélni. Ezt a találkozást segíti a közösség. Jézus komolyan véve az ember eredeti teremtett mivoltát közösségre hívja az ő követőit. Mégis lehetséges, hogy valaki a Mennyországba jusson, üdvösségét elnyerje anélkül, hogy mások vele tartanának. Ugyanakkor a kereszténység hordoz egy látomást az egész világ beteljesedéséről. A személyes üdvösség kérdése mindenképpen fontos a kereszténység számára, közben a 20. század tapasztalatai után a kereszténység egyre bátrabban beszél arról, hogy az üdvösségünk nem lehet csak egyéni kérdés. Sőt, nem lehet a világtól elvonatkoztatott kérdés sem.

– Mit jelent az a kifejezés, hogy az Isten a történelem ura?

– A kereszténység a teremtéstől a világ beteljesedéséig látja az idő folyamatát. Ennek az időnek tehát van egy Istentől elképzelt iránya, Istentől vágyott beteljesedése. Isten a történelem ura, amennyiben hisszük, hogy a történelem végén az Ő igazságossága és szeretete beteljesedik. A történelem folyamatában ugyanakkor Jézus példabeszédével úgy látjuk, hogy előttünk van egy búzamező, hol együtt növekszik a búza és a konkoly, az értékes és az értéktelen. Isten a történelem ura annyiban, hogy amit Ő most akar, azt megvalósítja, s az Ő teljes szeretetterve majd a történelem végén nyilvánvalóvá lesz, az Ő szeretete és igazságossága beteljesedik. Most még mindannyian fájdalmasan éljük meg, hogy a jó és a rossz keveredik egymással, de Isten annyira vágyja a legkisebb jó megmaradását, hogy nem szünteti meg a legkisebb rosszat. Isten, a történelem ura számunkra az Ő igazságának és szeretetének kinyilvánulását ígéri.

– Szent Ágoston lineáris időszemléletében mondja, hogy világunk a teremtéstől az utolsó ítéletig tart. Tehát célja van. Valahonnan valahová tart. De, ha már a jövőről gondolkodunk, akkor hogyan kell elképzelnünk ezt az ítéletet?

– A Szentírás többféle képet ad az ítéletről. Az igazak megjutalmazása és a gonoszok megbüntetése egy ősi emberi elképzelés az ítéletről. A 20. századi dogmatika sokat fáradozott azon, hogy egy dologi elképzelés helyébe – ahol az emberek valamilyen helyre jutnak a végső ítélet után – egy személyes elképzelést állítson, amelyben az ember egy végső és teljes találkozásig jut el az élő Istennel. Talán úgy lehet ezt elképzelni, mintha tükörbe néznénk. Ekkor az ember vagy elégedett az arcával vagy nem. A végső időkben ez a tükör maga Isten és az Ő jósága. Az Ő jóságának igézetében szégyenkezünk a saját gyengeségünk miatt. Ugyanakkor az Ő szeretetének a hatalmában tudjuk egyáltalán elviselni a mi gyengeségünket. Az Ő jósága és nagyszerűsége tesz minket képessé arra, hogy ebben a világban már most képesek legyünk valami jót tenni. A végső ítéletben a mi igazságunk is megnyilvánul. De ez az ítélet a reményeink szerint az irgalmasság ítélete lesz.

– A hétköznapi életünk, az éppen zajló politikai, történelmi események mennyire tekinthetők Isten akaratának?

– Szent Ágoston annak idején különválasztotta az Isten városát és a földi várost. Ez egyrészt nagyon egyszerű olvasatban arról szól, hogy a két város, a jó és a rossz építő hatása még mindig párhuzamosan zajlik egymás mellett. Ugyanakkor azt a tendenciát is magában rejti, hogy a történelmet kettészabjuk. Az Isten akarata egy külön világban valósul meg. Látni kell, hogy a kereszténység mindig úgy tekint a jövőre, minthogy az a jelen pillanatunknak a bátorságából nő ki. Az a hivatásunk, hogy mindig hozzátegyük ehhez a mostani világhoz azt, amit Isten erejéből hozzá tudunk tenni. A jelen történelme a természeti adottságok mellett az emberi önrendelkezésnek is a tere. Ma egyre inkább látjuk, hogy az ember kinőtte önmagát. A gyermekember ma társadalmi méretekben arra is képes, hogy a Földet elpusztítsa. Ilyen értelemben titok és misztérium az, hogy Isten milyen türelemmel és szelídséggel tekint erre a világra, melyben szemmel láthatólag annyi minden baj történik. Kár lenne, fatalizmus lenne azt állítani, hogy minden, ami történik, az Isten akarata. Hitünk egyik titka, amit személyes istenkapcsolatunkban is megkérdezhetünk: Uram, miért engeded meg? Mire tanítasz ezzel bennünket? A történelmi eseményekben van egy olyan nagy lépték, melyben az egyes ember képtelen gondolkodni. A kisember lehet boldog nagyon nehéz történelmi korszakokban. A kereszténység komolyan veszi ezt a lehetőséget. A vértanúk boldog emberek, bár az életükkel fizetnek a boldogságukért. Ugyanakkor a vértanúság nem lehet szabály. A keresztény felfogás szerint mindannyiunknak marad szabadsága a hétköznapokban arra, hogy a jót válassza. Kell, hogy az okosságunk is meglegyen arra, hogy összekapaszkodjunk egymással s valami többet hozzunk ki ebből az emberi történelemből, igyekezetből, mint egy névtelen sodródást.

– Sokszor tűnik úgy a történelemben, hogy aminek el kellett múlnia, az elmúlik. A kereszténység nem múlik el, sőt újra és újra van ereje megkeresztelni az újonnan jövő társadalmi formát. Lehet ez remény számunkra?

– Mikor a kereszténység és jövő kapcsolatáról gondolkodom, számomra ez az egyik legfontosabb téma. Ha végigtekintjük a kereszténység történetét kezdetektől fogva, akkor azt látjuk, hogy rendkívüli életkészség jellemzi. Először lefordítja önmagát egy zsidó háttérből a korabeli Római Birodalom kultúrájára. Vált héber nyelvből görögre, aztán latinra. Találkozva az addig barbárnak tekintett népekkel komoly, építő párbeszédet folytat. A 13. századi iszlámra adott választ mi skolasztikaként ismerjük. Ez egy fenyegetett Európának a válasza, beépítve éppen az iszlám közvetítéssel érkező görög filozófiát. Azt látjuk, hogy a kereszténység újra meg újra képes volt a kulturális ugrásra. A 21. században kezdjük már megtanulni, hogy mit jelent egy olyan társadalomban élni, amelyben körülöttünk nem mindenki vallásos. Lehet, hogy kénytelenek leszünk megtanulni, hogy hogyan kell együtt élni nálunknál bátrabb és öntudatosabb vallási közösségekkel. Kérdés az, hogy a pillanatnyi politikai és társadalmi reflexeink mellett, mennyire tud minket a keresztény közösségi hagyomány vezérelni. Ez a hagyomány hordoz egy látomást egy olyan Istenről, aki a szeretetet értékeli. Ez a szeretet elég erős arra, hogy az agresszióra ne azonnal tettleges agresszióval válaszoljon, hanem megőrizze, a saját értékeit ameddig csak lehet, az utolsó pillanatig úgy, hogy a másikat ne akarja ezzel tönkre tenni és megsemmisíteni.

Jakab Gábor

Fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
sotetseg-szentje-interju-terez-anya-szentteavatasi-ugyenek-posztulatoraval
A sötétség szentje – interjú Teréz anya szenttéavatási ügyének posztulátorával

Az America című jezsuita hetilap legfrissebb számában interjú jelent meg Brian Kolodiejchukkal, Teréz anya szenttéavatási ügyének posztulátorával, melynek magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

2016. augusztus 30. kedd
mariapocson-talalkoztak-cursillo-mozgalom-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegyei-tagjai
Máriapócson találkoztak a Cursillo mozgalom debrecen-nyíregyházi egyházmegyei tagjai

A Cursillo mozgalom debrecen-nyíregyházi egyházmegyei tagjai „ultreyán” vettek részt augusztus 28-án, vasárnap a máriapócsi kegytemplomban. Linzenbold József kisvárdai plébános, a mozgalom egyházmegyei lelkivezetője évente megrendezi a találkozót, amelyen idén több mint háromszáz fő vett részt.

2016. augusztus 29. hétfő